A bankrendszer likviditási nehézségei miatt a kínai jegybank felfüggesztette nyílt piaci tevékenységét. Jól érzékelteti a probléma nagyságát, hogy a kínai pénzügyminisztérium múlt csütörtökön a kilátásba helyezett húszmilliárd jüan értékű, egy év lejáratú állampapír-kibocsátásnak mindössze 67 százalékát tudta értékesíteni, mert jelentősen csökkent a bankpiaci likviditás. A kínai bankközi finanszírozási kamat a múlt kedden akkor emelkedett jelentősen, amikor a jegybank ötven bázisponttal növelte a bankok kötelező tartalékrátáját. A mostani emelés idén már a hatodik volt.
Sarkadi Kornél, a Cashline elemzője a hírrel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani információ csak egy újabbat jelent abban a sorban, amelyben a kínai bankrendszer gondjait jelzi. Legutóbb arról érkezett hír, hogy a kínai önkormányzatoknak 400-500 milliárd dollár központi finanszírozásra lenne szükségük. Hasonló a helyzet, mint 2006–2007-ben az USA-ban. Egyre nő a rossz hitelek aránya, s mind nagyobbra fújják az ingatlanpiaci buborékot a távol-keleti országban. Miután azonban a kínai bankrendszer közel sem anynyira átlátható, mint az európai vagy az amerikai, nem lehet megmondani, eléri-e – s ha igen, mikor – a hiány azt a mértéket, ami már komoly gondot jelenthet a finanszírozásban.
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén