Az eddigi ismeretekkel ellentétben a bonni hírszerzés már korábban figyelmeztette az akkori nyugatnémet kormányt, hogy a keletnémet kommunista vezetés egy Berlint kettéválasztó létesítmény építésére készül. Minderről azok a mostanáig szigorúan titkos dokumentumok tanúskodnak, amelyeket a szövetségi hírszerzés (BND) a berlini fal 1961. augusztus 13-án megkezdett építésének ötvenedik évfordulója alkalmából tegnap hozott nyilvánosságra, s amelyről az MTI is beszámolt. A hírszerzés állítólag már hat héttel a fal építése előtt gyanús keletnémet katonai, illetve rendőri mozgásokat jelzett az akkori keleti, valamint a nyugati szektorok határán. Röviddel az építés megkezdése előtt a BND kelet-berlini forrásból olyan információhoz jutott, amely szerint az NDK vezetése a szektorok közötti határ hermetikus lezárására készül, hogy így vessen gátat a menekültáradatnak. (1949 és 1961 között mintegy 2,7 millió ember, a kommunista állam lakosságának egyhetede szökött át nyugatra.) A szóban forgó információkat a BND továbbította a nyugatnémet kormánynak. Történelmi krónikák ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy a legilletékesebbnek számító Konrad Adenauer volt kancellárnak és Willy Brandtnak, Nyugat-Berlin polgármesterének előzetesen semmiről nem volt tudomása.
A német fővárosban élő fiatalok kétharmada szinte semmit nem tud a berlini falról – tűnik ki egy felmérésből.
A Forsa intézet kutatása szerint a 30 év alatti berlini fiatalok csaknem 70 százaléka számára semmit nem mond augusztus 13. Kiderült az is, hogy a berliniek több mint harmada azon a véleményen van, hogy a fal felépítése helyes volt, vagy legalábbis szükséges annak megakadályozására, hogy a keletnémet szakemberek nyugatra vándoroljanak át.
Helyreállítják a berlini fal azon megmaradt részeit, amelyeket az összeomlás veszélye fenyeget – közölték a német hatóságok a fal felépítésének ötvenedik évfordulóján. A drámai szökési kísérletek egyik helyszínén, a Bernauer Strasse közelében lévő falmaradványokat is helyreállítják ez év végére, mondta Günter Schlusche, az emlékmű felújításáért felelős projekt igazgatója. Mint mondta, a legnagyobb kártevők a „falharkályok” voltak, azok a szuvenírvadászok, akik 1989 és 1991 között szedegették ki a fal egy-egy darabját.
Magyar Péternek és az RTL-nek már nem fontos az árvíz