Ne egyenek, meghívom magukat ebédelni – ezzel kezdte Bogdán László polgármester, amikor látogatási szándékunkat jeleztük telefonon. Cserdibe tartunk, a Pécstől negyedórányira lévő kis dél-baranyai faluba. Szép toronysisak a templomon, fából, üvegből készült, jó állapotban lévő buszmegállók, a falu közepén egy egyelőre ismeretlen üzenetet hordozó emlékmű, körülötte sok-sok virág, a temető kerítése pedig szépen felújítva – elvillannak a képek, alig érünk a faluba, a másik oldalon már el is hagytuk. Visszafordulunk.
Bogdán László az úton vár bennünket, kiáll a hivatal földszintes épülete elé. Leállítjuk a kocsit, köszönünk, azt tanácsolja, álljunk át szembe a temető elé, ott nagyobb a hely. Itt áll az emlékmű: egy nagyjából két és félszer kétméteres fal út felőli oldalán Európa térképe, előtte egy kerámia földgömb, amely szétszedhető. Belül a kontinens minden országából egy-egy marék földet őriz. A temető felé eső oldal pedig a holokausztnak állít emléket. – Én csináltam, flexszel rajzoltam – mutatja a polgármester a vaslemezt, amibe a körcsiszolóval gravírozta a birkenaui bejáratot. A földön van egy sínpár is, a fal tetején szögesdrót, a sín mellett Cyklon-B feliratú hordó. Invitál, hogy most már menjünk be a hivatalba.
A földszintes épület olyan, mint a többi falusi ház. A bejárattól balra egy szoba, titkárságnak mondanánk, ketten dolgoznak bent. Szemben a könyvtár, jobbra a közösségi szoba. Itt van biliárdasztal, dobfelszerelés, számítógép, internet. Ebből nyílik Bogdán irodája. Szép faragott bútorok közé lépünk. – Inkább tegeződjünk, jó? – kérdezi. Jó. A valamivel több mint négyszáz lelkes település lakóinak fele cigány. A Magyar Nemzet több ilyen települést meglátogatott már, számos riportban számoltunk be helyi tapasztalatainkról – a látottak-hallottak alapján pedig vannak bizonyos berögződéseink (a balliberális oldal előítéletnek mondaná). Nem is kertelünk, azonnal a bűnözést firtatjuk. – Néhány éve 150 betörés és lopás volt itt, most egy fürt szőlő ha eltűnik. – Uzsorázás? – Volt. Most van egy egymillió forintos alapunk, ha valakinek pénz kell, idejön. Ebből kap kamatmentesen. Húszezer forint a legnagyobb összeg, de aki mindig rendesen fizet, az kivételesen kaphat többet is. Így nem mennek az uzsoráshoz.
Volt itt is uzsora, az uzsorással le kellett ülni „megbeszélni”. De – mondja – „olyan volt, hogy nagybácsi a nagynéninek”; vagyis szavai szerint eleve nem volt túlságosan durva a helyzet. A játékgép persze nyelné a pénzt, ha volna. Volna is játékgép, ha volna kocsma; de kocsma nincs, így játékgép sincs. – Bögrecsárda van, persze, meg adnak egymásnak a pálinkából, a boltban vesznek bort, megisszák, nincs ezzel baj, meg ez ellen nem is kell tenni. De kocsma nem lesz – mondja. A bűnözés megszűnésében sokat segített a térfigyelő kamerarendszer. A cigánygyilkosságok idején készült el, Bogdán azt mondja, féltek. Híre ment, hogy itt kamerák vannak, remélték, hogy a falujuktól talán emiatt elriadnak a merénylők.
Az emberek dolgoznak, rendben tartják a települést, vagy éppen – mint most is – egy mezőgazdasági cég 500 hektárját kapálják.
– Nincs olyan, hogy valaki inkább otthon marad, és segélyt kér?
– Olyan nincs. Ebben a kérdésben nincs demokrácia, nem ő dönti el, hogy a semmiért segélyt kap, vagy inkább dolgozik a pénzért. Ha nem dolgozik, nem kap segélyt. Ez nem ombudsmankérdés. A munka az kenyérkérdés, a jövő építésének a kérdése, ebbe nem fér bele az ombudsman – foglalja össze a felettébb szimpatikus programot.
Hogy a naplopásért nincs segély, az nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs anyagi juttatás: aki szakmát tanul, emiatt nem ér rá dolgozni, az – ösztöndíj gyanánt – kaphat pénzt. A falu szerződést kötött egy szakiskolával, a képzetlen emberek itt tanulhatnak. Az oktatók kijárnak Cserdibe, a gyakorlati tudást pedig a falu mesterei adják át. A település létre szeretne hozni egy nonprofit kft.-t, magánszemélyektől, cégektől, közintézményektől várnának megrendeléseket. Kőműves-, tetőfedő-, vízvezeték-szerelő-munka mindig kell, Bogdán szerint ember is lesz hozzá. A segélynek még egy fajtája van: a jól tanuló és jó magaviseletű gyerekek után év végén 50 ezer forint jutalom járhat. Feltétel még, hogy a gyerek járjon templomba. Ez utóbbi nem túl nagy kötelezettség, nincs saját papjuk, kéthetente van csak mise, mindenesetre a „jógyerek-pótlékot” túljegyezték. Szociális alapú fürdőszoba- és homlokzat-felújítási program is van. Aki összegyűjt 150 ezer forintot, hogy rendbe rakja a házát, annak az önkormányzat ad mellé még ötvenet. Ebből futja anyagra, a munkákat a helyiek végzik egymásnak.
Kilépünk a hivatal ajtaján, Bogdán László körbevezet bennünket. A krumpli és a hagyma a falu saját 40 hektárján terem, közösen művelik a földet. Könnyebb lesz, ha befejezik a régi traktor felújítását. Még ebben a hónapban nyílik a zöldségesbolt, a saját terményt ott értékesítik, önköltségi áron. A fölösleg megy a saját vagy más falvak szegényeinek. Helyiekkel találkozunk, a „fehérek” is örömmel köszönnek a polgármesternek, váltanak pár szót az utcán, mosolyognak, integetnek az autóból. Bár még az előző gazdánál vannak, de már a falué két tucat mangalica. Nemsokára azoknak is lesz helyük; aki nem tud vele bánni, megtanulhatja. Aztán ha jól dolgozott, vágás után kap belőle, télire lesz neki kolbász. A falu akácosából ingyen jut tűzifa a szegényeknek; de csak annak, aki maga vesződik vele, vágja, aprítja. Mert „olyan nincs, hogy otthon ül a ház előtt, más, dolgos ember meg elviszi neki”.
A titkot keressük; Bogdán László egy-két alapvetéssel kezd. – Az együttélés nem megy úgy, hogy kilencmillió alkalmazkodik egymillióhoz – mondja. Tiszta beszéd. Mint ahogyan ez is: „Cigány. Nem roma”, folytatja Bogdán. Hozzáteszi, hogy „ezt a romázást” Mohácsi Viktória „meg az Aladár” (Horváth Aladár – a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökeként megismert MSZP közeli cigány vezető – a szerk.) találta ki. – Az összes díszcigányt el kellene zavarni. Csak ártanak – folytatja, rávilágítva, hogy nincs veszélyesebb sem a cigányság felemelkedésére, sem az együttélés normáinak betartására, mint ha egyesek „saját politikai pecsenyéjüket sütögetik mások nyomorúságán”. Annak sem örül, hogy például az Országos Roma Önkormányzatot egyenlőnek tartják a cigánysággal. A többség-kisebbség együttélése szempontjából kulcsproblémának tartja, hogy „aki a közösségért még nem tesz semmit, követelőzni már az is tud”. A polgármester szerint ezt a felfogást a liberálisok honosították meg a cigányok között, ennek kapcsán pedig az úgynevezett „jogvédőkről” is szót ejt. Az idevágó – cseppet sem hízelgő – véleményét inkább nem idézzük.
A településvezető beszél a „pörköltes” demokráciáról is: arról, hogy ha buta a cigány, oda szavaz, ahol kicsit megvendégelik. Például lejárt szavatosságú tésztával, említi az emlékezetes, Páva Zoltán volt komlói polgármesterhez, illetve az ugyancsak MSZP-s Juhász Ferenc volt hadügyérhez köthető esetet. Ezért volna fontos, hogy minél többen tanuljanak.
– Szegregálni kell. A integrált oktatás csőd. Az eleve lemaradt cigány gyereknek sokkal nehezebb, ha berakják a fehérek közé – folytatja az eszmefuttatást. Pluszpénzt pedig nem arra kell adni, hogy a kis cigányok lováriul tanuljanak. – Mire megy vele? Ha otthon nem beszélik, akkor még a családjában sem ér vele semmit. Ha meg beszélik, akkor már úgyis tud. Angolul kell tanulni, meg szakmát kell szerezni. Tudod te, mennyit kereshet egy esztergályos Angliában? – kérdezi. Nem tudom, de a felfogás tetszik. De folytatódik a tabudöntögetés. – Hogy neveljen fel tisztességgel öt-hat gyereket az, akinek egyre sincs pénze? – teszi fel a kérdést. Azt mondja, a tudatlanság is oka a sok gyereknek. De Cserdiben e téren is más a helyzet. – Ahol nem tudnák felnevelni, ott nem is igen születik már gyerek – mondja. Ismét a hogyanra vagyunk kíváncsiak. – Összehívtam az asszonyokat, egyik kezemben egy répával, másikban egy óvszerrel. Megmutattam, hogy hogy jönnek ezek össze. Persze zavarban voltak, kuncogtak, de megértették – mesél egy kissé sikamlós epizódot a népnevelői munkából.
A falu jól gazdálkodik, a földek és a vállalt bérmunkák jövedelmet teremtenek. Pályázatokon is sikerült nyerni, „a költségvetés pluszos”. Ebből lett a falubusz is. Dolgozni, iskolába hordják vele az embereket. Meg a Balatonhoz, mivel sikerült venni egy nyaralót is Máriafürdőn. A helyiek ingyen mehetnek, amikor meg nincs senki, kiadják bérbe, így tartják fenn.
Egy kérdés maradt: miért nem működik máshol is ez a modell? – Működne ez mindenhol, de a legkönnyebb mindig megmagyarázni, hogy mit miért nem lehet. Hát munka nélkül semmit nem lehet – foglalja össze a lényeget. Tisztában van a helyzet komolyságával. Azt mondja, Magyarország egyik legnagyobb problémája a „cigányügy”. Aminek része a munkanélküliség, az iskolázatlanság, a demográfiai helyzet és ezzel együtt az átlagéletkor is. És bár ő maga is ismeri a „külső körülményeket”, mások az érvei.
– Nem lehet csak követelőzni és másokat hibáztatni. Hatszáz év telt el, és még mindig itt tartunk. Helyettünk, nekünk senki nem fogja, és még ha akarja, akkor sem tudja megcsinálni – zárja be a kört. No comment.
(Szerkesztőségünk szívesen bemutat más olyan települést is, amelynek a nehéz körülmények ellenére sikerült talpra állnia gazdaságilag, és/vagy megvalósult a többség és a kisebbség békés együttélése. Elsősorban a helyi körülményekről, az azokhoz való alkalmazkodásról, a lehetőségek felismeréséről és a megoldáshoz vezető módszerekről kívánunk írni. Azon közösségek is számot tarthatnak érdeklődésünkre, ahol még gyerekcipőben járnak az önsorsjavító elképzelések. Leveleiket a [email protected] e-mail címre várjuk.)
Két, Kádár-kegyenc unoka akar minket tönkretenni