Egy hónap alatt óriási fordulat következett be abban, miként vélekednek Magyarország gazdasági kilátásairól a külföldi elemzők. Júniusban még egymást érték a derűlátó állásfoglalások hazánk kilátásaival kapcsolatban, elsősorban a pénzügyi fegyelem, az adósság csökkentése és a fizetésimérleg-többlet miatt méltatták Magyarországot. Ezzel szemben mostanában az ország lehetőségeit igen borúlátóan ítélik meg a Londonban, Bécsben számolgató szakemberek. A magyar gazdaságpolitika iránya eközben nem változott, a kormány nem adott semmiféle jelzést arra vonatkozóan, hogy eltérne a befektetői körök által kedvezően fogadott Széll Kálmán-terv és a konvergenciaprogram végrehajtásától.
Egyedül a külső környezet romlott az uniós adósságválság kiszélesedésétől való félelmek és az amerikai adóssághelyzet tematizálása miatt, aminek vitathatatlanul hatása van a magyar gazdaság szereplésére is. Ez azonban nem olyan meghatározó, hogy indokolhatná a gyökeres váltást az elemzések hangvételében – vélekedett a Magyar Nemzet kérdésére Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. – Való igaz, hogy a magyar gazdaságot a kivitel húzza, és a jelek szerint a fő exportpiacunk, Németország lassul. De ennek befolyását ellensúlyozhatják a nagyszabású beruházások – tette hozzá. Ezért sem tart attól, hogy lényegesen rosszabb legyen a vártnál a gazdasági növekedés Magyarországon, s túlzónak látja a londoni Nomura legfrissebb előrejelzését, amely szerint az egyre drágább frank lényegesen visszaveti a gazdasági növekedést. Suppan értetlenül áll azon megállapítások előtt is, amelyek szerint hazánkban lazult a fegyelmezett költségvetési politika iránti elkötelezettség. Ezt legfrissebb elemzésében az amerikai banki háttérrel rendelkező Merrill Lynch állította. – Ha néhány lépés a tervezettek közül el is maradna, képbe kerültek újabb intézkedések, például a korhatár alatti nyugdíjak megadóztatása – hívta fel a figyelmet. Szerinte a Merrill állításával szemben szó sincs arról, hogy egy százalékpontos csúszásban lenne a kormány a költségvetésben a konvergenciaprogramban vállaltakhoz képest.
Suppan elismeri, hogy mostanra túlsúlyba kerültek a pesszimista előrejelzések, azonban a forint „ezekre már nem reagál, legalábbis nem olyan mértékben, mint tavaly”. – A befektetők étvágya nemhogy romlana, hanem inkább növekszik, nálunk landol azon pénzek egy része is, amelyeket a tulajdonosaik a spanyol, portugál helyzet elmérgesedésétől való félelmükben az eurózónából vonnak ki – mutatott rá az elemző.
Ha egyelőre nem is reagált érzékenyen Magyarország a negatív külföldi elemzésekre, nincs garancia arra, hogy ez továbbra is így marad. Hazánk ugyanis a külföldnek adósodott el, ami azt jelenti, hogy nagymértékben függ a határokon kívülről érkező tőkétől. S ha valamilyen okból kifolyólag változik a pénzek mozgása, elkezdődik egy a 2008-ashoz hasonló tőkekivonás, önbeteljesítő jóslatként valóra válhat a Merrill forgatókönyve, ami egy újabb magyar pénzügyi krízis előszelére figyelmeztetett.
Szakmai vélemények szerint pénzkivonási hullámoknak a legritkább esetben van közük ahhoz, hogy egy adott ország gazdasági paraméterei miként változtak. Legtöbbször a befektetők kimenekülését egy adott térségből az elemzők és hitelminősítők hada által kiadott borúlátó elemzések indítják el. – Egyedül a külső adósság lecsökkentése nyújthat részlegesen védelmet Magyarországnak, illetve arra kell törekednie a kormánynak és a jegybanknak, hogy minél jobban megnehezítse a spekulánsok dolgát, az elérhető hasznukat minimalizálja. Ha nehezen keresnek Magyarországon, akkor más országokban próbálkoznak – összegezte lapunknak egy közgazdász.
Kiugrott a kocsiból a pirosnál, és tiszta erővel kezdte ütni felesége autóját az elhagyott pécsi férj - videó