Ludas Mancs

Jó hír: az elszámoltatási kormánybiztos hamarosan megvizsgálja a Négy Mancs Alapítvány itthoni működését. Abból biztosan nem lehet baj, ha ujjlenyomatkontroll készül a furcsa brigádról, annyi mindent beszélnek róluk… Budai Gyula speciel arra kíváncsi, jogszerűen gazdálkodik-e a szervezet az állami támogatásokkal – mi pedig arra, tényleg nemes ügyet szolgálnak-e azzal, hogy egyfolytában rossz hírüket keltik a magyar libatenyésztőknek, vagy valami más van a riogatás mögött. Két esztendeje figyelt fel a magyar közvélemény az osztrák gyökerű csapatra, akkor, amikor azzal állt elő, hogy idehaza szadista libatömés zajlik, a gazdák brutális beavatkozással májnövekedésre kényszerítik a szerencsétlen szárnyasokat, természetesen üzleti célból. Tele is nyilatkozták a nemzetközi sajtót az „állatkínzó” magyar módszerről, miáltal gyors piaci hanyatlásnak indult az ágazat, az ezzel járó állásvesztésekkel, persze. Bár hamarosan kiderült, másutt is tömik a libát (például a hatszorta nagyobb francia piacon), ez már nem segített rajtunk. Mancsék következő libaakciója már a tollfosztásról szólt, ezt egyenesen inkvizíciónak nevezték, gazdáinkat barbároknak. A hervadhatatlan akciózás – létjogosultságát akarja bizonyítani a gárda, régi trükk – időközben meghozta a maga gyümölcsét: Magyarországot nem hívták meg Kölnbe, az idei őszi élelmiszer-ipari vásárra. A Mancs jól belecsapott a lecsóba. (Nem lennék meglepve, ha kiderülne: küldték őket.)
Idekapcsolódik: független szakértők szerint sem a helyesen végzett tömés, sem a tollfosztás nem okoz fájdalmat az állatnak – levágásuk inkább. Ezt viszont nem ellenzik a tiltakozók; lenyelik, akár a libacombot.