Röviden
Idén is számszerűsíthető, hogy az elmúlt évek felelőtlen gazdaságpolitikája nyomán kialakult hitelvesztés mekkora kárt okoz az országnak. A hiteltelenség miatt a forintban fennálló államadósságunkat a többi visegrádi országhoz képest átlagosan 3 százalékp
A tatai Öreg-tó az Európán keresztülvonuló madarak egyik legfontosabb pihenőhelye, októbertől több tízezer szárnyas lepi el a város mesterséges tavát. Az idén hetedszer rendezik meg a tatai Vadlúd-sokadalmat, amelyet november utolsó hétvégéjére időzít a M
Jelentős visszaesést jósol üzleti helyzetük várható alakulásában a hazai vállalatok többsége – derül ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének legfrissebb jelentéséből. A több ezer cég megkérdezésével készült felmér
Több mint kétszáz kilométernyi autópályát építene évente Románia 2014-ig, s a tervek szerint addig nemcsak az Erdély északi részét, hanem a Székelyföldet átszelő sztrádát is átadnák a gépkocsiforgalomnak. Bukarest Magyarországot is „ráhangolná” a romániai
Balogh Judit, avagy még inkább Balogh „Bubu” neve hallatán a magyar sportrajongóknak a kilencvenes évek legkiválóbb magyar kosárlabdázónője ugrik be emlékezetükben. A vajkezű játékos, aki ontotta a pontokat, nyolcszoros magyar bajnokként, háromszoros Euró
Az erdélyi magyaroknak tanulniuk kell a bulgáriai törökök példájából, akik az európai parlamenti választásokon való tömeges részvételüknek köszönhetően a várt kettő helyett öt képviselőt tudtak Brüsszelbe juttatni – nyilatkozta lapunknak Sógor Csaba szená
A héten megtartja alakuló ülését az újonnan megválasztott ukrán parlament, egyelőre azonban kérdések sora merül fel a narancsos koalíció létrejötte körül. A politikai egyezség, ha nehezen is, de megköttetik, ám ez a koalíció aligha lesz képes hatékonyan m
Karsai József battonyai városvezetőnek, parlamenti képviselőnek meggyőződése, hogy a szocialista frakció egyetlenegy vasúti mellékvonal bezárását sem akarja. Egy másik szocialista képviselő szerint az, hogy a miniszterelnök az MSZP-s polgármesterek lázadá
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Arról szavaznak a képviselők, folytassa-e Ursula von der Leyen a brüsszeli bürokrácia élén.
A banda már több fesztiválról is ki lett tiltva.
Mert szakított vele a lány.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.