Erdélybe utazhat XVI. Benedek?
Eddig hatvanöt halottjáról tudnak a lengyelországi Katowice vásárcsarnokában szombaton történt szerencsétlenségnek, amelyben rászakadt a tető a nemzetközi postagalamb-bemutató résztvevőire. A mentők szerint még sok holttest lehet a romok alatt. A parkolób
Eddig hatvanöt halottjáról tudnak a lengyelországi Katowice vásárcsarnokában szombaton történt szerencsétlenségnek, amelyben rászakadt a tető a nemzetközi postagalamb-bemutató résztvevőire. A mentők szerint még sok holttest lehet a romok alatt. A parkolób
A gazdatársadalom visszautasítja a jelenlegi állami földek kiárusítását, de nem azért, mert hosszú távon nem cél e területek magánkézbe adása, hanem azért, mert azt a kormány a választási kampányához használja fel, s az ilyen koncepciótlan osztogatásnak n
A váci önkormányzat kormánypárti többségű képviselő-testülete októberben törvénysértő módon úgy módosította a saját szervezeti és működési szabályzatát, hogy a képviselők szóban ne kérdezhessenek: se napirend előtt, sem azután, sem az ülést követően.
Hiába fellebbezett háromszor is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, immár jogerősen is bebizonyosodott, hogy az EU-konform receptek gyártására 2004-ben kiírt első vénytenderen törvénysértő módon minősítettek érvénytelennek egy ajánlatot. Az ennek ell
A közpénzt többnyire ellenőrizhetetlenül osztogató közalapítványok esetleg mégsem szűnnének meg, a közhasznú társaságok viszont igen. A közhivatalokat a jövőben nyilvántartásba venné a bíróság. Sárközy Tamás jogászprofesszor törvénytervezete szerint későb
Sem Orbán Viktor tb-járulék-csökkentésre irányuló javaslata, sem a választási kampányban elhangzott ígéretek nem befolyásolták a világ legnagyobb hitelminősítő intézetét hazánk múlt héten kilátásba helyezett leminősítésében.
Továbbra sem tudják, hogy mi lett a sorsa annak a magyar férfinak, aki egy belga cég képviseletében vett részt a katowicei galambkiállításon, ahol szombaton a látogatókra szakadt a csarnok teteje. Eddig hatvanhat holttestet húztak ki a romok alól. Még eme
Meglepetésre a piac nem tudta fenntartani korábbi emelkedő szintjét, és a nyitáskor elért 200 pontnyi pluszt délig elmorzsolta. A délután a gyengülés jegyében telt el, a BUX végül napi mélypontja közelében zárt. A vezető részvények közül egyedül a felminő
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemhez kerül a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézete.
A kimaradó szakaszon pótlóbusz viszi az utasokat, több környékbeli buszvonal sűrítve indul.
Már nyolc napja tart az Izrael és Irán közötti konfliktus, amit újságíróink szerint már nevezhetünk háborúnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.