Obama az EU nélkül keveri a kártyákat
Craig Bellamyt Nagy-Britanniában – és szinte az egész futballvilágban – gyors, dinamikus, ingerlékeny, indulatain nehezen vagy olykor sehogy sem uralkodó labdarúgóként ismerik. Azt azonban szinte senki sem tudja e gól- és közveszélyes csatárról, hogy Afri
Craig Bellamyt Nagy-Britanniában – és szinte az egész futballvilágban – gyors, dinamikus, ingerlékeny, indulatain nehezen vagy olykor sehogy sem uralkodó labdarúgóként ismerik. Azt azonban szinte senki sem tudja e gól- és közveszélyes csatárról, hogy Afri
Nagy erejű földrengés rázta meg tegnap a kínai Csinghaj tartomány főként tibetiek által lakott részét. Csieku városát csaknem földig rombolta a katasztrófa. Eddig négyszáz halottról és tízezer sebesültről tudnak.
Kritizálják a dunai hajózás fejlesztésére vonatkozó terveket a WWF Magyarország természetvédői és a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdászai. Tanulmányukban leszögezik, a beruházás megalapozásakor a szakemberek „nagyvonalúan” számoltak a járulékos költsége
Miközben több tucat, egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogram-pályázatokon induló szervezetet nyertesnek hozott ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, akadnak, akik még arról sem kaptak értesítést, hogy anyaguk beérkezett. Többen ráadásul felb
Megvédeni a termőföld- és vízkészleteinket, fejleszteni az élőmunka-igényes ágazatokat, és erre alapozva újra létrehozni a régiós ellátásra képes feldolgozóipart – így vázolta fel a Fidesz agráriummal kapcsolatos elképzeléseit Font Sándor, a párt orszá
Hajnali ötkor ébredés, zűrzavar a reptéren, érkezés vonattal, találkozás barátságtalan magyar rendőrökkel. Szomorú eső szitál. A közönség kissé fáradt, de felszabadult, végre választhatott az ország. Lehet ezek után emlékezetes koncertet adni? Bizony l
Társadalmi helyzetétől, életkorától, világnézetétől függetlenül a második fordulóban is mindenki szavazata számít – nyilatkozta lapunknak Szalay Péter, a Fidesz–KDNP újlipótvárosi országgyűlésiképviselő-jelöltje, aki április 11-én a XIII. kerületben p
Összesen 12 százalékkal esett egy év alatt az üzemanyag-fogyasztás hazánkban. Az erőteljes csökkenés a jövedéki adó és az áfa emelése miatt következett be. Azonban nem csak a magyarok használták kevesebbet emiatt az autójukat, hanem kevesebben jöttek M
Terezka mesevilágban él. Ebben a mesevilágban egyre ijesztőbb dolgok történnek, anyja napról napra feszültebb, apja folyton dolgozik, ráadásul megjelenik egy idegen férfi is, aki valószínűleg földönkívüli, mert állandóan egy Japán nevű bolygót emleget. Va
Nem állapított meg bűncselekményt a Központi Nyomozó Főügyészség a Fidesz adatbázisaira vonatkozó MSZP-s feljelentések kapcsán. Az ügyészség szóvivője, Fazekas Géza tegnap tudatta: sem személyes adattal való visszaélés, sem választási bűncselekmény nem
Lengyelek ezrei álltak sorba szerdára virradóra a varsói elnöki palotánál, hogy leróják tiszteletüket a légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski államfő és felesége ravatalánál. A várakozási idő a hét órát is meghaladta. Eközben az ellenzék kérésére
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
Az átlagos diák órabér 2100–2300 forint között mozog, de egyes területeken ennél jóval többet is el lehet érni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.