A Jegymester pontosít
Két hét leforgása alatt tízből tíz ellenfelét legyőzve két WTA-tornát is megnyert Szávay Ágnes – előbb a budapestit, majd a prágait –, és a női tenisz világranglistáján a 49. helyről a 38.-ra kúszott előre. Kétségkívül bizakodhat, hogy innen továbbra i
Mind a nyolc alkotmánybíró-jelöltet támogatta az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága a tegnapi meghallgatások során. Szili Katalin – eltérően szavazva szocialista képviselőtársaitól – támogatta Bihari Mihály, a Fidesz támogatottjának alkotmánybírói j
Havonta átlagosan húszmilliárd forinttal kisebb forgalmat bonyolítanak le az élelmiszer-kereskedelemben érdekelt multiláncok napjainkban, mint egy évvel ezelőtt, noha az üzletek mélyrepülése idehaza már jóval a válság előtt elkezdődött. Emiatt már nemc
Elhibázott az a szakmai-pénzügyi modell, amit a Malév az utóbbi évben követett a nyolcmilliós havi jövedelemmel rendelkező Martin Gauss irányítása alatt – állítják a lapunknak nyilatkozó szakértők, akik szerint a korábbi hibás lépések következménye a kiu
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Zrt.-vel is összerúgta a port Sukoró-ügyben a Gyurcsány-kabinet, mivel az állami cég nem tartotta kívánatosnak a kaszinókomplexum felépítésének közpénzből történő támogatását. A cég ellenszegülő ve
Mától megszüntették a munkaviszonyát Szabó János egykori rektornak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen – tudta meg lapunk. A volt intézményvezetőt ugyan még nem ítélték el, de vádemelési javaslatot tettek ellene befolyással üzérkedés gyanújával. A Főv
Víz alatti kamerák tartják távol a Szicíliát övező tenger mélyén nyugvó hajóktól a rablókat és kincsvadászokat, akik évtizedeken át dézsmálták a roncsok közt heverő ókori kincseket. A másfél tucatnyi matuzsálemet idén már bárki meglátogathatja.
Egyetlen konkrét elvárás létezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és Magyarország között létrejött szerződés szerint: a 3,8 százalékos idei költségvetési hiány, amit az ország be is fog tartani, ám hogy miként érjük ezt el, az kizárólag nemzeti felelősség
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az MTA reformellenes baloldali tagozata újabb erőfitogtatásba kezd.
Sokat elmond, hogy a házi gólkirály február végén volt először eredményes. Az edző válaszolt arra, hogy milyen sors vár rá és az NB I-es tapasztalattal rendelkező játékosaira.
Az elmúlt években a sokszínűség támogatásának leple alatt már az óvodától az egyetemig diszkriminálták a fehéreket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.