Így reagált az ellenzék augusztus 20-ára
A kormány támadására használták az ellenzékiek az államalapítás ünnepét.
A kormány támadására használták az ellenzékiek az államalapítás ünnepét.
A legmagasabb állami kitüntetést az államfő a Sándor-palotában adta át.
Mindezt persze a terrorizmus elleni harc jegyében.
A kormány támadására használták az ellenzékiek az államalapítás ünnepét.
A legmagasabb állami kitüntetést az államfő a Sándor-palotában adta át.
Mindezt persze a terrorizmus elleni harc jegyében.
Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a zászlót a Kossuth téren.
Erre az augusztus 20-i ünnepség miatt volt szükség. Éjszakába nyúlóan dolgoznak.
Az agresszív viselkedés legjobb ellenszere a jó tanár-diák kapcsolat lehetne egy tanulmány szerint.
A csongrádi Bakshoz tartozó szegregátumban leállt az uniós finanszírozású mintaprogram.
Frank Spengler szerint ma sokan fenyegetve érzik Európa békéjét és szabadságát.
Hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést, de nem talált bűncselekményt a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Elutasította az MSZP alelnökének kifogását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.
Finnország várja a magyar befektetőket, de mégis milyen termékekkel és szolgáltatásokkal?
Az autósok péntek délután vehetik birtokba az M7-es és az M0-s új törökbálinti csomópontját.
Autók akadtak el a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt.
Beismerés és orbáni hangok.
Három és fél kilométeren torlódnak a járművek, egy órát kell várni a határátlépésre.
Kíváncsi lennék, ha nem cigány emberről lenne szó, akkor mekkora lenne az érdeklődés – így próbálta leszerelni az újságírókat.
Bálázott ruhák közé rejtették a hamis árut.
Országszerte számos esemény várja az érdeklődőket augusztus 20-án.
A volt SZDSZ-es korábban kifejtette, Orbánnal szemben csak erővel lehet fellépni.
Egyre égetőbb problémát jelent a háziorvoshiány, már szakvizsga nélkül is gyógyíthatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Az elnök közvetítésével ért véget a halálos határkonfliktus.
Zelenszkij lázadást indított az Egyesült Államok ellen.
Hiába fenyegetőzött az EU.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.