Megállapodott a VDSZSZ és a MÁV, jön az emelés
A megállapodás a MÁV közlése szerint mintegy 1300 munkavállalót érint 28 budapesti állomáshelyen.

Együttműködnek a menekültekkel foglalkozó hivatalos szervekkel, sok figyelmet fordítanak a kiskorúakra.

Ahogy szigorítjuk a határátlépést, úgy lökjük a menekülteket a csempészek karjaiba – így a szakértő.

Hétfőtől október közepéig útszűkületre kell számítani a XI. kerületi Villányi úton.

A kormánypárti frakciók javaslatcsomagjáról ugyanakkor pénteken csak tárgyalni kezdenek.

A tavalyi átlagához képest a lakások ára reálértéken több mint 9 százalékkal emelkedett.

Akár húsz évet is kaphat az embercsempészés szervezője vagy irányítója egy parlamenti módosító javaslat szerint.

Európában több ország is falakat emel, hogy megfékezze az illegális bevándorlók áradatát.

Sokmilliárdos sikkasztás vádjával több mint egy évtizede indult meg az eljárás.

Több millió forintot emészt fel a menekültek ellátás. Fárszi, pastu és urdu tolmácsok is segítenek.

Tegnap kezdődött és várhatóan a jövő év végéig is eltarthat az utóbbi évtized talán egyik legnagyobb biztosítási csalási ügyének tárgyalása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A spanyol szakember a klubvilágbajnoki elődöntő előtt elemezte a PSG sikereit.
According to the President of Hungary, such a thing cannot happen in Europe, as it completely contradicts all human values.
A 16-29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.