Újra vizsgálnák a rendőrgyilkosságot
A Népszava értesülései szerint lehet, hogy sikerül megoldani egy 17 évvel ezelőtti rendőrgyilkosságot.
A Népszava értesülései szerint lehet, hogy sikerül megoldani egy 17 évvel ezelőtti rendőrgyilkosságot.
A NeoFM rádiót működtető FM1 Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta: a bértartozás, amely miatt felmondtak a rádiósok, nem az új tulajdonos adóssága – írja a Magyar Nemzet.
Nem csökkenti a korhatárt az ősszel benyújtandó választási eljárásról szóló törvényben a Fidesz – írja a Magyar Nemzet.
A Népszava értesülései szerint lehet, hogy sikerül megoldani egy 17 évvel ezelőtti rendőrgyilkosságot.
A NeoFM rádiót működtető FM1 Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta: a bértartozás, amely miatt felmondtak a rádiósok, nem az új tulajdonos adóssága – írja a Magyar Nemzet.
Nem csökkenti a korhatárt az ősszel benyújtandó választási eljárásról szóló törvényben a Fidesz – írja a Magyar Nemzet.
Soha életében nem találkozott Mátsik Györggyel – állítja Kósáné Kovács Magda. Ez annyiból érdekes, hogy Kósáné és Mátsik 1988-tól tagja volt a Gyerekekért Alapítvány kuratóriumának.
Kiemelt projektnek minősítette a Budavári Palota és környékének közlekedésfejlesztését, és csaknem duplájára emelte annak támogatását a kormány.
Alaptalannak találta a Budapesti Nyomozó Főügyészség, hogy Csatáry Lászlónak köze lehetett az 1941-es kamenyec-podolszkiji deportálásokhoz.
Mintegy 13,6 millió forintot kapott a honvédség Bruce Williséktől, amiért kikölcsönöztek egy helikoptert a hazánkban forgató filmeseknek.
Ellentüntetők vártak a szocialista Szanyi Tiborra Hódmezővásárhelyen. A városban hamarosan időközi választás lesz.
37,7 Celsius-fokkal megdőlt a fővárosi melegrekord. Az országos 40,2 fokos csúcsnál sehol sem mértek magasabb hőmérsékletet.
Együttműködési megállapodást kötött Budapest és a kelet-kínai Sanghaj, a dokumentumot Szentes Tamás főpolgármester-helyettes és Li Hszi miniszterhelyettes írta alá.
Sok ember veszi igénybe az ivókutakat a fővárosban, de vannak, akik a szökőkutakba is bemennek.
Vállon dobták egy betondarabbal az LMP egyik aktivistáját vasárnap Devecseren, ahol a Jobbik és több jobboldali radikális szervezet tartott demonstrációt.
Elhamarkodottnak és megalapozatlannak tartja a sukorói telekcsereügy öt vádlottja közül három a Fővárosi Törvényszék elnökének kezdeményezését.
A súlyosan mozgáskorlátozottakon túl az egyéb – például értelmi, látási, hallási – fogyatékkal élők is kaphassanak autóvásárlási támogatást – az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Kiveszi a veszélyes állatok jegyzékéből a pitbull terriert és az emut, valamint az ametiszt kígyót a vidékfejlesztési miniszter rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Hétfő reggel azonnali hatállyal felmondtak a Neo FM rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók.
Az egészségügyi dolgozók bérrendezése paradigmaváltás kezdetét jelentheti – mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
Estére várják a meteorológusok a hidegfrontot, napközben akár 40 Celsius-fokig is felkúszhat a hőmérők higanyszála.
Az önálló településként való működésre voksoltak Balatonkenesén az akarattyai városrészen élők a vasárnapi helyi népszavazáson.
Sportiskolákat hozna létre több kistelepülési önkormányzat, ezzel biztosítanák a jövő évi államosítás után az oktatás jövőjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Megvalósul Krausz Ferenc Élvonal Programja.
A miniszterelnök traktorra pattant.
Bizakodóan várhatja a magyar csapat a hétvégét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.