Eddig 62 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt
Eddig országszerte 62 embert kellett kitelepíteni a Duna áradása miatt, jelenleg egy sződligeti otthon 80 lakóját költöztetik ki.
Eddig országszerte 62 embert kellett kitelepíteni a Duna áradása miatt, jelenleg egy sződligeti otthon 80 lakóját költöztetik ki.
Szerdán jobbára erősen felhős lesz az ég, késő délután szakadozik fel nagyobb területen a felhőzet, éjszaka záporok lehetnek – közölte az OMSZ.
Egy Duna-hidat már le kellett zárni az árvíz miatt, miközben a folyó több helyen kilépett a medréből. Tekintse meg a látványos légi felvételeket!
Eddig országszerte 62 embert kellett kitelepíteni a Duna áradása miatt, jelenleg egy sződligeti otthon 80 lakóját költöztetik ki.
Szerdán jobbára erősen felhős lesz az ég, késő délután szakadozik fel nagyobb területen a felhőzet, éjszaka záporok lehetnek – közölte az OMSZ.
Egy Duna-hidat már le kellett zárni az árvíz miatt, miközben a folyó több helyen kilépett a medréből. Tekintse meg a látványos légi felvételeket!
Csaknem ezer polgárőr dolgozik négy megyében és Budapesten a dunai árvíz elleni védekezésben. A munkálatok költségvetési fedezete biztosított. A Honvédelmi Minisztérium pilóta nélküli repülőit is bevetik.
Most a közlekedési és környezetvédelmi támogatásaink egy részét fagyasztotta be az unió. Állítólag azért, mert a pályázatoknál számított a magyarnyelv-tudás is, illetve a beruházásoknál közreműködő mérnököknél a kamarai tagság. Brüsszel nem lacafacázott.
Rendőri intézkedésre is szükség lehet Dunakeszi árvíz által veszélyeztetett néhány utcájában, ha a lakók önként nem hagyják el időben az otthonukat.
A patika egy olyan népegészségügyi találkozóhely, ahol kiteljesedhet a gyógyszerészeknek az ellátásban, a népegészségügyi mozgósításban vállalt szerepük.
Tíz percen belül két budapesti hídról két férfi ugrott a Dunába szerda délután – erősítette meg a BRFK szóvivője az MTI információját. Egyikük egy mentőből vetette a vízbe magát.
Megújul a Móricz Zsigmond körtéri úgynevezett Gomba a főváros XI. kerületében. A műemléki védettségű épület megőrzi a építészeti karakterét, ugyanakkor új funkciókat kap.
A július 1-től tíz százalékkal csökkenő lakossági szemétszállítási díjak a következő években akár további 30-40 százalékkal is csökkenhetnek.
A védők a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szita Bence megölésével vádolt három ember felmentését kérték a Kaposvári Törvényszéken zajló perben.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint az árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosítva van. Az ország felső megyéiben gőzerővel dolgoznak, s az alsó megyékben is készülnek már az árvízre.
Az államtitkár szerint biztonságos pedagógus-életpályamodellt kell kialakítani, amelynek keretében a pedagógusoknak lehetőségük van a folyamatos fejlődésre.
Az árvízi helyzetre való tekintettel elhalasztja vasárnapra tervezett kongresszusát a Fidesz – közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán.
A legfrissebb adatok szerint Budapesten a korábban vártnál egy nappal később, hétfőn tetőzik a Duna, 875 centiméteres vízállással.
Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok részvételével.
Az áradás a vízügyi számítások szerint szerdán éri el Magyarországot. A Duna mentén kedden több helyen zajlottak védekezési munkálatok, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében már kitelepítésre is szükség volt.
Magyarország igaz barátjaként méltatta Orbán Viktor miniszterelnök a 96 évesen elhunyt Sir Bernard Schreier brit üzletembert, befektetőt, a Danubius Hotels Nyrt. elnökét özvegyének írt levelében.
Ágyakkal, ágyneművel, ivóvízzel, gumicsizmával, önkéntesekkel, adománygyűjtő segélyvonallal (1356) vesz részt az árvízi védekezésben a Katolikus Karitász.
Emmi: nem várható jelentős, az infláció mértékét meghaladó árnövekedés a menzai étkeztetés nyersanyagaival kapcsolatos előírások miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Három magyar egyetem is a világ legjobbjai között van.
Igaz, az osztalék a korábbinál szerényebb lett.
Az orosz elnök bírálta Berlin szerepét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.