Magyar fejlesztésű buszokat vetnek be Budapesten
Egy közös fejlesztésű magyar midibusz állt forgalomba Budapesten. A járművek a főváros több vonalán is feltűnhetnek majd.
Egy közös fejlesztésű magyar midibusz állt forgalomba Budapesten. A járművek a főváros több vonalán is feltűnhetnek majd.
Rendőri őrizetből szökött meg az a 25 éves férfi, akit egy VII. kerületi kórházban ápoltak. A rendőrség körözés adott ki a fiatalember ellen.
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
Egy közös fejlesztésű magyar midibusz állt forgalomba Budapesten. A járművek a főváros több vonalán is feltűnhetnek majd.
Rendőri őrizetből szökött meg az a 25 éves férfi, akit egy VII. kerületi kórházban ápoltak. A rendőrség körözés adott ki a fiatalember ellen.
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
A változóan felhős ég mellett nyugaton lesz zártabb a felhőzet, másutt, ha nem is zavartalanul, de akár több órára kisüthet a nap.
Nem várható jelentős árnövekedés a menzai étkeztetés nyersanyagaival kapcsolatos előírások miatt.
A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése a kormány, az önkormányzatok és a magyar emberek közös erőfeszítésének az eredménye – mondta Kósa Lajos.
Nemzeti és egyben európai ügy, hogy éljenek a keresztény közösségek, álljanak a templomok – jelentette ki Kövér László.
A Fidesz szóvivője szerint felháborító, hogy Bajnai ismét külföldön kelti az ország rossz hírét ahelyett, hogy választ adna az őt érintő kérdésekre.
Történelmünk során akárhányszor a magyar nemzetnek újra talpra kellett állnia, a pedagógusokra kellett számítania – mondta Navracsics Tibor.
A tavaszi fák virágzási szezonja véget ért, szerepüket fokozatosan átveszik a nyári gyomok, közöttük is elsősorban a pázsitfűfélék.
Április végén egy futballmeccs után bántalmazta egy szurkoló a Wallenberg Egyesület soros elnökét. A tudóssal Torkos Matild beszélgetett.
A gödör aljára vezetett csöveken keresztül valószínűleg szombat délután kezdik meg a szivattyúzást. 8 méter magasságig 60 ezer köbméter vizet vezetnek be.
Már a hétvégén országszerte és határon túl is rendezvényeket, megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak.
A Sajó áradása miatt szombat reggel öt órától le kellett zárni a 2603-as jelű összekötő út 26-os főút és Sajókaza közötti szakaszát – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Egy gépkocsi eddig ismeretlen körülmények között kisodródott az útról Szentendrén, a Szent László és a Pásztor utca kereszteződésében.
Az MSZP 2010-es adatbázisa alapján mozgósítja a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 a rendezvényeinek résztvevőit – állították vezető szocialista politikusok.
Lengyelországban óriási sikere van Igor Janke Orbán Viktorról írott könyvének – a szerző a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjút.
Tizenötmilliárd forintos uniós keretből a főváros épületről épületre újítaná fel Budapest egykor nagy hírű gyógyfürdőit.
Egyes népegészségügyi mutatókban – ilyen a szinte teljes körű oltási program, valamint a fertőző betegségek ellenőrzésének eredményessége – Magyarország a nemzetközi élmezőnyben van.
Fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek küldenek ajándékokat az erdélyi dévai gyermekotthon lakóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A legfrissebb hírek Irán és Izrael háborújáról.
A balatoni strandok többsége kiváló vízminőségű.
A most érkezett angol védő nagyon gyengén játszott első meccsén a királyi gárdában a klub-vb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.