Európa legizgalmasabb politikusa

Lengyelországban óriási sikere van Igor Janke Orbán Viktorról írott könyvének – a szerző a Magyar Nemzetnek adott exkluzív interjút.

– Tetszetős ez a westernpárhuzam, de valóban ez lenne a kulcs Orbán politikusi pályájához? Nem magának a polgári társadalomnak a lényegéhez tartozik, hogy ha elég tehetséges vagy, makacs, kitartó, okos és eltökélt, s van elegendő energiád, akkor a csúcsokig eljuthatsz? Persze a vérbeli politikus ezt nem egyedül, és nem csak önmagáért teszi. Ön bizonyára jól ismeri a 80-as évek rendszerváltó hangulatát, mozgalmait, de vajon tud-e arról, hogy a magyar értelmiség egy tekintélyes részében, nagyjából a Szolidaritás megalakulása óta, él egy különös, elismeréssel vegyes vonzódás a lengyelekhez? Nem véletlen, hogy éppen azokban az években Orbán Viktor is a lengyel civil társadalomról, a társadalmi önszerveződésről írta a szakdolgozatát. Bevallom, az ön könyvéből jólesett megtapasztalni, hogy ma viszont a lengyelekben van egy kicsit hasonló érzés, a vágy, a nosztalgia és a respektus keveréke: jeles lengyel értelmiségiek fogalmazzák meg többen is, hogy miért irigyelnek minket Orbán Viktorért. Van egy miniszterelnökünk, egy keresztény hitű konzervatív politikus, akiben erő van, céltudatosság, s aki nem kerüli a konfliktusokat. S mint a könyvében is olvashatjuk egy lengyel értelmiségi megfogalmazásában: aki bízik a népben. Ez nagyon fontos.

– Igen, kétségtelen, hogy a lengyel konzervatívokban, sőt, a társadalom más rétegeiben, az egyszerű emberekben is van egy vágyakozás, hogy milyen jó lenne, ha nekünk is lenne egy olyan vezetőnk, mint Orbán Viktor. A könyv bemutatója után sokan megkérdezték tőlem, hogy látok-e hozzá hasonló kaliberű politikai vezetőt. Magyarországon az emberek tudják, Orbán milyen karakter, de Nyugat-Európában sajnos méltatlanul félreismerik őt, és mintha nem is akarnák meglátni, milyen tehetség rejlik benne, amely jelentős politikai szervezőkészséggel társul. Néha az az érzésem, Nyugaton azt sem tudják, mit akar ő egyáltalán.

– Ezzel Magyarországon sincs mindenki tisztában, a baloldalnak pedig, különösen egy szűk évvel a választások előtt, nem áll érdekében, hogy értékén mérje a kormányfő politikusi pályáját és erőfeszítéseit.

– Orbán nagyon sok kritikát kap, és az a tény, hogy az európai politikában nem akarják fölfogni, mit is akar, ez egyúttal jele is annak a krízisnek, amely ezt a politikát jellemzi. Hogy a hozzá viszonyulás oly igen szélsőséges, az részben Orbán személyiségéből táplálkozik.

– Különös, hogy Orbán Viktornak a megítélése mennyire szélsőséges, miközben a személyiségében ezek a szélsőségek egyáltalán nincsenek jelen. De térjünk vissza könyvéhez! A siker egyértelmű. Egyik lengyel olvasója azt írta, csak néhány oldalt akart elolvasni, aztán nem tudta letenni, valósággal beszippantotta a könyv. Azt hiszem, szerző ennél nagyobb dicséretet nem kaphat.

– Volt mit megírnom. Volt miről írnom. A sztori nem egy banális személyiségről szól. Szerintem azért olvassák ilyen sokan, mert maga a fejlődéstörténet, az emberé és a politikusé, rendkívül izgalmas. Orbán egészen gyermekkorától kezdve lépésről lépésre építette magát. Dinamizmusa mit sem változott, de közben mégis állandóan alakítania kellett önmagát, hogy ráérezzen, mit kell tennie egy politikusnak ahhoz, hogy a különböző társadalmi rétegekkel szót értsen. Nekem az a tény, hogy tizenötször megnézte a Volt egyszer egy vadnyugatot, lélektanilag kulcsfontosságú. Az én szememben Orbán története valójában egy nyugati cowboysztori. Igazságot akar tenni, a gonoszt le akarja győzni. Jön a pisztolyával, lő jobbra, lő balra, megy előre az útján, ha kell, a házat is lebontja, de akkor is eléri azt a célpontot, amelyet kitűzött magának. Mindebben és az ő egész karakterében van jó is, rossz is, de a legfontosabb az állandó mozgásban levés. Nekem tetszik ez a vadnyugati szimbólum. De elfogadom, hogy ugyanakkor ez egy optimista polgártörténet. Egy nagyon tehetséges gyerekről szól, aki korán kitűnik képességeivel, és amit akar, azt el is éri. A falu szélén állt a házuk, ahonnan elindult, és mindent egyedül kellett elérnie. Valóban klasszikus fejlődéstörténet, s nekem a könyv megírása és a számtalan interjú és beszélgetés közben végig az volt az érzésem, hogy minden változása ellenére, vagy éppen azzal együtt ez ugyanaz a fiú, aki abból a faluszéli házból elindult, és semmit nem változott. Ez verekedett össze a Hermann Robival, ez vágta szájba az őrmestert, amiért az nem engedte őt el. Mint politikus, egészen fiatal korától kezdve mindig távlati célokat tűzött ki maga elé. A stratégiai gondolkodás kezdetektől jellemezte. Nemrég hallottam tőle, hogy azért kell többet akarnunk, mert hogyha annak csak a 60 százalékát meg tudjuk valósítani, már akkor is sokat elértünk.

(Körmendy Zsuzsanna)

A teljes interjút a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.