Tornászként kezdte, majd végül a labdarúgás mellett tette le a voksát, nem volt rossz döntés. A hetvenéves Esterházy Márton 29-szer lépett pályára a válogatottban, a csatár háromszoros magyar bajnok lett a Honvéddal, majd Görögországban, Svájcban és Ausztriában is játszott. Mindez azonban nem indult ilyen egyszerűen – erről a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt a pályán csak Grófnak becézett labdarúgó.

Budafokon kapott lehetőséget, majd vitte az FTC
Esterházy tizennyolc évesen a III. Kerületi TVE-nél játszott, a Népsport tudósításai alapján egyre inkább felfigyeltek rá, ahogy ő mondja, „a magas göndör gyerekre a Hévízi úton”.
– Kijött a mérkőzéseinkre Mészöly Kálmán is, aki akkoriban már a Budafok edzője volt. Vitt volna magával, de nem engedett el a Kerület. Ki kellett hagynom fél évet! – mesélte Esterházy, aki ezután a XXII. kerületben a BMTE-nél építette magát újra. Hiába a második vonal, itt is négy-öt ezer néző volt kint a helyszínen. – Olyan futballistákkal rúgtam a labdát, mint a korábban újpesti Noskó Ernő, a fradista Tátrai Antal vagy a Honvéd, később a Tatabánya balszélsője, Tóth Kálmán. Hogy Jakab Jánosról ne is beszéljek, akit elvitt a Tatabánya. Kisteleki Pista, Zöldi Gyuri, Harangi Cimbi, Vizi Sanyi, Horváth Api, és még sorolhatnám a ragyogó játékosokat… Így lettem sztenderd játékos. Jöttek az ellenfelek, ment a duma, hogy megverjük a nyugdíjasokat, aztán legyőztük őket.
Budafokon ma is nagy becsben tartják, hogy Esterházy itt játszott, főleg annak fényében, hogy ezután milyen karriert futott be.
Ezután jött a Fradi, ami balul sült el. – Ha előre tudom, hogy Szokolai Lacit – akivel a mai napig jóban vagyok – is átigazolja a klub, nem biztos, hogy a zöld-fehér mezt választom. A Pusztai Laci, Szokolai, Magyar Pista csatársorból nehéz volt bármelyiküket is kiszorítani – mesélte Esterházy, aki Friedmanszky Zoltán edzőnél nem is kapott sok lehetőséget. Egy előnye azért volt a zöld-fehér időszaknak: megtanult ballal lőni, Nyilasi Tibor és Ebedli Zoltán sokáig nyaggatta őt, hogy csak jobbal megy neki, majd megtanulta a gyengébbik lábával is.
Milyen jól tette, gondoljunk csak az 1985-ös osztrák–magyarra (0-3), ahol kétszer is ballal készített elő!
Esterházy Márton karrierjében a törés
Az Üllői útról való távozás azonban a mai napig fájó lehet Esterházynak. – Ezerkilencszázhetvenkilencben jöttem haza a nyaralásból, és azzal hívogattak az ismerősök, hogy miért kerültem a Vasas Izzóba.
A Népsport ugyanis azt írta, Esterházy oda igazolt. A tudtomon és akaratomon kívül cseréltek el! Akkor tört meg bennem a Fradi-szív.
Osztottam-szoroztam, úgy döntöttem, inkább az NB II-ben éles meccsek, mint a tartalék – mesélte a legendás csatár, aki a válogatottba először 1980-ban játszott, Mészöly Kálmán az első meccsén behívta őt. Ugyanakkor a ’82-es vb-re nem vitte ki, ami Esterházynak egyértelműen kudarc volt, „ez azért okozott némi törést” – majd négy évvel később ott volt a vb-n Mezey György csapatában, a tavaly ősszel elhunyt Mezeyre a legjobb edzőként hivatkozott Esterházy.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!