Nem a sportsajtó és nem is a brazilverés okozta a magyarok vesztét Mexikóban

Negyven évvel ezelőtt, 1986. március 16-án játszotta le a magyar labdarúgó-válogatott azt a felkészülési – akkori szóhasználattal élve barátságos – mérkőzését, amelyen 3-0-ra nyert Brazília ellen. Az elmúlt négy évtizedben erre az amúgy nagyon szép, de valójában semmit sem jelentő eredményre sok-sok legendát pakolt rá hordalékként az időnek nevezett folyó. Ha az embereket megkérdezzük, mit gondolnak erről a sikerről, nagyon sokan azt a választ adják. hogy ez volt az a diadal, amely teljesen elvakította a magyar játékosokat, futballvezetőket és – nem utolsósorban – a sajtót is. Éppen ezért vizsgáltuk meg azokat a korabeli írásokat, amelyek a győzelem utáni egy hétben születtek. Az eredmény? Legalább annyira meghökkentő, mint ez a 3-0-s siker volt. Ami ugyancsak meghökkentő, az a kor szövetségi kapitányának néhány mondata. Mert Mezey György 40 évvel ezelőtt is azt mondta, amit 2025-ben, néhány héttel a halála előtt.

„Jobb lett volna, ha a brazilok rúgnak nekünk egy hármast.” Ezt a meglepő mondatot halála előtt nem sokkal mondta Mezey György, a magyar labdarúgó-válogatott 1986-os szövetségi kapitánya, aki a brazilok elleni mérkőzésen ült a Népstadion kispadján. Az első olvasásra furcsa kijelentést Benedek Szabolcs vetette papírra a Mezey című monográfiájában, amely szintén 2025-ben látott napvilágot. Ez a könyv, amely tökéletesen mutatta meg a mexikói világbajnokságra vezető tévút összes stációját, leleplezte volna azt, amiről eddig legendaként beszélünk? Beletromfolt volna a szurkolók lelkivilágába, akik negyven éve olyan ostoba versikéket harsogtak, hogy „Itt a húsvét, itt a nyúl, magyar–brazil 3-0!”.

Mezey György, akinek az utolsó nagy dobása a brazilok legyőzése volt   Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Harminckilenc évvel később Mezey György ugyanazt mondta

Nem, szó sincsen itt semmiféle tromfolásról, Mezey ugyanaz mondta, mint két nappal a nagy győzelem után, 1986. március 18-án, amikor hivatali szobájában fogadta Várkonyi Sándort, a Népsport újságíróját. Várkonyi cikkében jól festi le az őrületet: 48 órával a mérkőzést követően is szüntelenül csengett Mezey doktor MLSZ-ben lévő telefonja, úgyhogy a szövetségi kapitány a beszélgetés alatt kénytelen volt a készülék zsinórját kihúzni a falból. Kik telefonáltak? Inkább az a kérdés, hogy kik nem. Szurkolók, szimpatizánsok, drukkerek ezrei akarták hallani Mezey jellegzetes hangját a telefonban. 

Vállalatvezetők és szakszervezeti bizalmik dicsekedtek azzal, hogy nekik megvan a mester irodai száma. Tényleg őrület volt az a pár nap. 

Ennél azonban sokkal érdekesebb, milyen mondatokat tudott Várkonyi kihúzni Mezeyből. Akik olvasták a korabeli beszélgetést, talán csalódottan tették le az újságot. A szövetségi kapitány ugyanis egyáltalán nem járt a föld felett és nem osztozott abban a hangulatban sem, ami a csapat körül kialakult. Arról beszélt, hogy ez a győzelem semmi más nem volt, mint egy állomás. Örömét fejezte ki, hogy a csapat látványosan játszott és emlékeztett mindenkit arra, hogy a Népstadionban ezt megelőző válogatott meccsen mennyire más volt a hangulat. Igen, a nagy mámorban kevesen emlékeztek az 1985 májusában, Hollandia ellen lejátszott vb-selejtezőre, amelyen a magyarok 1-0-ra kikaptak, s amely után a feldühödött és csalódott közönség lincshangulatot teremtett a Népstadion körül.  A mester azt is hozzátette, hogy ebből az eredményből, mármint a brazilok legyőzéséből sem szabad semmiféle messzemenő következtetést levonni, mert ugyan szép ez a diadal, de az 1986-os világbajnokságra semmiféle relevanciája nincsen.

Életkép a Népstadion pénztárainál 1986. március 10-én reggel, hat nappal a magyar–brazil meccs előtt Forrás: Arcanum

Látnoki szavak voltak ezek, amelyeket azonban senki sem hallott meg. Vagy nem akart meghallani.

A sportsajtó lett volna a bűnös?

Amikor a balul sikerült mexikói világbajnokság után a magyar labdarúgás egyik legnagyobb kritikusának számító Végh Antal villámgyorsan megjelentette és csaknem egymillió példányban (!) eladta a Gyógyít6atlan című, hatásvadász pamfletjét, a műben az olvasó külön fejezetben olvashatott arról, mekkora volt a bűne a korabeli magyar sportsajtónak a hatalmas mexikói kudarcban. Újra elolvasva ezt a fejezetet, ott aztán tényleg mindenki megkapta a magáét. 

Végh szerint a szervilis, a Mezey bűvkörébe került magyar sportújságírók már a brazilok legyőzése után is elaléltan írtak a válogatottról, a sarokba vágva mindent, ami realitás, korrektség és távolságtartás. 

Éppen ezért lapoztuk át újra az akkori időszak vezető újságjainak, napilapjainak címeit. Nem tettük hiába. Meglepődtünk. Nem is kicsit.

1986. március 17., hétfő. A mérkőzés másnapja.

Népsport: Futballkarnevál a Népstadionban
Magyar Hírlap: Ünnep volt a Népstadionban
Magyar Nemzet: Szenzációs győzelem
Esti Hírlap: Most Pesten volt a riói karnevál
Népszabadság: Bravúros győzelem Brazília ellen
Népszava: Futball-leckét adtunk a brazil tanároknak

Ezek lennének tehát azok a címek, amelyekre évtizedekkel később úgy emlékezünk, hogy a teljesen elszállt magyar sportsajtó eszét vesztve fokozta a mámort? Aligha. Az Esti Hírlap akkoriban amolyan „félbulvár” újságnak számított, ezt tükrözi az amúgy egyáltalán nem szenzációhajhász címe. 

A legtovább a szakszervezeti lap, a Népszava ment. 

A Népszabadság, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap kifejezetten visszafogott volt, miként a Népsport is. De lépjünk tovább egy nappal.

1986. március 18., kedd.

Népszabadság: Jó úton a Mundial felé
Népszava: Nagyszerűen játszott a magyar csapat
Esti Hírlap: A 3-0 visszhangja
Magyar Hírlap: Csapatunkat dicséri a futballvilág
Magyar Nemzet: Mit ér a 3-0?
A Népsport ezen a keddi napon nem jelent meg. Másnap, március 19-én, azaz három nappal a mérkőzés után már szinte téma sem volt a nagy győzelem.

1986. március 19., szerda.

Esti Hírlap: a lap sportrovata már nem ír a brazilok legyőzéséről, a vezető anyag a két nap múlva kezdődő Pannónia Súlyemelő kupa beharangozója.
Magyar Hírlap: szintén egy szó sem esik a meccsről. A vezető anyag Fodor Imre átigazolása a Budapesti Honvéd csapatához az MTK-VM együttesétől.
Magyar Nemzet: ugyanez a helyzet. A vezető cikk a szovjet műkorcsolyázók esélyeit taglalja az éppen zajló genfi világbajnokságon.
Népsport: Változatlanul az érdeklődés középpontjában – ez a címoldali cím, amely utal a magyar válogatottra, de ne feledjük el, hogy a sportnapilap egy nappal korábban nem jelent meg.
Népszabadság: A lap sportrovata is túllépett a nagy győzelmen, az aznap esti európai kupameccsekről szól a vezető anyag.
Népszava: Szintén zenész. Az első anyag arról szól, hogy a KISZ Központi Bizottságában felismerték a sport közösségi erejét.

Ennyi. Három nap telt el a mérkőzés óta (ami az újságok nyomdába küldési idejét nézve voltaképpen kettő, hiszen a március 19-én megjelenő lapokat március 18-án kellett lezárni), s a magyar sportsajtó úgy lépett át ezen a diadalon, mintha mi sem történt volna.

Kardos, Kiprich, Détári – mindhárman ott voltak a brazilok elleni meccsen FOTÓ: MTI

Helyezzük most át mindezt a mai, teljesen megváltozott médiafogyasztási szokások közé. Szakértőnek sem kell lenni ahhoz, hogy leírjuk: egy ehhez hasonló győzelem után két nappal a csapból is ez folyna, ami pedig a címeket illeti? Nos, ott aligha lenne bárki ennyire visszafogott.

Nem tört ki őrület az NB I-es meccseken sem

Egy ilyen eredmény után azt is gondolnánk, hogy az emberek kiéhezve várták az NB I következő fordulóját, hiszen a Népstadion brazilverő hősei közül többen is pályára léptek a magyar bajnokságban. Hat nappal a brazilok legyalulását követően, 1986. március 22-én rendezték meg az NB I 23. fordulóját. Bármennyire is hihetetlen, nem az volt a nagy szenzáció, hogy a hősök közül Sallai, Nagy Antal, Garaba, Détári és Kovács Kálmán (a három magyar gólszerző közül kettő) is Szombathelyen lépett pályára. 

Hanem az, hogy a Haladásban ezen a Honvéd elleni mérkőzésen mutatkozott be az NB I első nyugat-európai légiósa, aki a II. világháború után hazánkban szerepelt. 

A holland Jos Smeets egyéves szerződést kötött a Haladással, és azonnal a kezdőcsapatban focizhatott a brazilverő magyarok ellen. A korabeli jelentések szerint a 16 ezer szombathelyi néző nem a Honvéd, hanem Smeets miatt ment ki a Rohonci útra. A 0-0-s végeredmény a Haladás számára volt hízelgő. De nézzük meg akkor a 23. forduló nézőszámait, s ezt vessük össze a brazil meccset megelőző 22. forduló látogatottsági adataival.

NB I. 23. forduló, 1986. március 23.

• Haladás–Honvéd 0-0 – 16 000 néző. 
• Videoton–Vasas 0-1 – 8000 néző.
• Ferencváros–Siófok – 20 000 néző.
• Újpesti Dózsa–ZTE 0-1 – 2000 néző.
• Rába ETO–Csepel 3-1 – 10 000 néző.
• Volán–Debrecen 1-2 – 3000 néző.
• MTK-VM–PMSC 1-1 – 5000 néző.
• Tatabánya–Békéscsaba – 4000 néző.

Láthatjuk, hogy egy héttel a brazil csapat legyőzése után sem érezték a szurkolók, hogy mindenképp a helyszínen kell megtekinteniük a magyar bajnokság összecsapásait. 

A szombathelyi 16 ezer néző kifejezetten soknak számított, a Fradi hazai mérkőzésein pedig akkoriban rendszeres volt a 20 ezres nézőszám, ámbátor az, hogy a Siófok ellen is ennyien kimentek, nagyon szép dolog.

Nézzük meg most akkor az egy fordulóval ezelőtti adatokat, azaz a válogatott meccs előtti utolsó NB I-es forduló számait.

NB I. 22. forduló, 1986. március 8.

• Budapesti Honvéd–MTK-VM 5-5 – 8000 néző (Ötcsillagos összecsapás volt ez a sportnapilap szerint, később a bunda árnyéka vetült rá, pedig nem volt az.)
• DMVSC–Újpesti Dózsa 0-3 – 2000 néző.
• PMSC–Haladás 2-1 – 10 000 néző.
• Békéscsaba–Videoton 1-2 – 7000 néző.
• Siófok–Tatabánya 2-2 – 2500 néző.
• Csepel–Ferencváros 2-1 – 6000 néző.
• Vasas–Rába ETO 3-5 – 3000 néző (A Népsport ezt jelölte a forduló mérkőzésének.)
• ZTE–Volán 0-0 – 3000 néző.

Jól látható tehát, hogy a brazilok megverése okozott némi nézőszám-emelkedést, de szó sem volt arról, hogy a válogatottszerepléstől elbódult magyar drukkerek özönlöttek volna a bajnoki meccsekre. A brazil meccs előtti NB I-es forduló nézőszámai pedig kifejezetten alacsonyak voltak, s egyáltalán nem tükrözték azt az óriási várakozást, amely egy olyan országot jellemzett, amelynek nemzeti tizenegye Európából elsőként jutott ki az 1986-os világbajnokságra.

Miért lett a brazilverés mégis legenda?

Már csak azt a kérdést kell megválaszolnunk, hogy ez a brazilok elleni 3-0, ez a barátságos meccs, amelyen az ellenfél kulcsjátékosai közül 

Leandro, Edinho, Junior, Cerezo, Dirceu, Falcao, Socrates és Zico is hiányzott,

miért vonulhatott be azok közé a mérkőzések közé, amelyet – vélhetően – soha nem fogunk elfelejteni. Ennek első számú oka az eredmény, a 3-0 és az, hogy a magyar válogatott továbbra is veretlen maradt a sportág akkori háromszoros világbajnokával szemben. A másik, hogy a Mezey-féle „aranycsapatnak” ez volt az utolsó nagy sikere, mert innentől kezdve már csak a vesszőfutás maradt nekünk. Nem ez volt az utolsó győzelem (az a világbajnokságon a Kanada ellen a továbbjutás szempontjából semmit sem érő 2-0 volt), de ez volt az a meccs, amely lezárt egy korszakot. Még akkor is, ha a lezárásról 1986 márciusában senki sem akart tudomást venni. 

Alemao (sárga mezben) ott volt Budapesten, ezen a képen már az 1986-os világbajnokságon küzd a franciák ellen - Fotó: GEORGES GOBET / AFP

A győzelem, a drukkerek mámora, a Népstadion hangulata elvakította – és ma már éppen Mezey György elmondásából tudjuk – nagyképűvé tette a válogatott keret jónéhány játékosát. A mester Benedek Szabolcs könyvében így folytatta: 

… egy kiütés talán helyretette volna az én elkényeztetett fiaimat.

Lássuk be, ilyet nem túl gyakran mond egy szövetségi kapitány. Még 39 évvel a nagy győzelem után sem. Mezeynek az egyik nagy hibája talán az volt, hogy ezeket a gondolatokat csaknem négy évtizeden át magában tartotta. Ha korábban előjön vele? Ha értőn olvassák 1986-os szavait, amikor két nappal a fényes diadalt követően már azt magyarázta, hogy ez a győzelem a világbajnokság szempontjából semmit sem ér, másképp alakulnak a dolgok? Aligha.

A brazil csapat úgy utazott el Budapestről, hogy az NSZK és a Magyarország elleni két felkészülési mérkőzésén öt gólt kapott, és egyet sem rúgott. A dél-amerikai országban – ha nem is voltak ettől boldogok – nem kreáltak nagy ügyet a két vereségből. Ők tényleg a világbajnoksággal voltak elfoglalva, amelyen a negyedik vb-aranyuk megszerzésére készültek. A legjobb nyolcig jutottak, ahol aztán egy feledhetetlen negyeddöntőben a franciák ellen estek ki tizenegyesekkel. 

Ezt a meccset a magyar válogatott kiesett, fejbekólintott és földre szállt tagjai már idehaza nézték meg a tévében. 

Magyarország azóta sem járt világbajnokságon, idén sem fog. Brazília 1994-ben és 2002-ben is vb-aranyérmet nyert, így a sportág egyetlen ötszörös vb-aranyérmese. Mezey György 2025-ben hagyott itt bennünket. A régi Népstadion sem létezik már, a neve is más: Puskás Ferenc Aréna. Csak a pilonok emlékeztetnek az egykori, tényleg legendás épületre. A három gólszerző ma már túl van a hatvanon. Détári Lajos a magyar futball egyik meg nem értett zsenije, manapság a Puskás Múzeumban tevékenykedik. Kovács Kálmán testnevelő tanárként dolgozik. Esterházy Márton pedig sokáig üzletemberként és futballmenedzserként dolgozott, így vált ismertté. A Népszabadság megszűnt, az Esti Hírlap sem létezik már nyomtatott kiadásban, miként a Magyar Hírlap sem olvasható nyomtatott formában. A Népsport visszakapta régi nevét, Nemzeti Sport a neve. A Népszava és a Magyar Nemzet azonban még „tartja a frontot”, ez a két lap 40 évvel a brazilverés után is megjelenik nyomtatott, azaz „zörgő újságpapír” formájában. 

De mi lett a Szombathelyre igazolt holland focista, Jos Smeets sorsa? Hat mérkőzésen lépett pályára a Haladás csapatában, gólt nem szerzett, majd angolosan távozott az akkor másodosztályú osztrák Casino Salzburg csapatához. 

A meccs:
Magyarország–Brazília 3-0 (1-0)
Barátságos mérkőzés. 1986. március 16. Népstadion, 80 000 néző. Vezette: Wöhrer (osztrák).
Magyarország: Disztl P. – Sallai, Nagy, Garaba (Csuhay, 62. p), Varga – Hannich, Kardos, Détári – Kiprich (Kovács, 46. p), Esterházy, Bognár (Burcsa, 10. p). 
Brazília: Leao - Edson, Oscar, Mozer, Dida – Elzo, Silas, Alemao – Renato, Casagrande, Sidney (Müller, 65. p). 
Gól: Détári (5. p), Kovács (60. p), Esterházy (73. p).