A Hezbollah bizakodó
„Bízunk benne, hogy a libanoni helyzet rendezése is része lesz az egyezségnek” – mondta Haszan Fadlallah, a Hezbollah politikusa az al-Manar televízióban sugárzott beszédében. Az izraeli erők továbbra is ellenőrzés alatt tartják Dél-Libanon egyes területeit. A libanoni állami hírügynökség pénteken arról számolt be, hogy Izrael több városra és falura is légicsapást mért.
A Reuters értesülései szerint akár már vasárnap aláírhatják az Egyesült Államok és Irán közötti, a háború lezárását célzó megállapodást.
A szöveget ugyanakkor még véglegesíteni kell, mert Irán továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az egyezség a libanoni harcoknak is véget vessen. A múlt héten Mohsen Rezaei, Irán legfelsőbb vezetőjének tanácsadója arról beszélt, hogy
a Hezbollah nagy áldozatokat hozott a háborúban, ezért Libanonnak minden megállapodás és tűzszünet részét kell képeznie
– jelentette a Jerusalem Post.
A libanoni harcok közben továbbra sem csillapodnak, noha az Egyesült Államok – amely közvetít a libanoni és az izraeli kormány közötti tárgyalásokon – több tűzszünetet is bejelentett.
Izrael és Libanon június 4-én megállapodott egy újabb tűzszünet végrehajtásáról, de a harcok a bejelentést megelőző órákban is folytatódtak. Sajtóértesülések szerint a megállapodás létrejöttében szerepet játszhatott egy feszült telefonbeszélgetés is, amelyben Trump bírálta Benjamin Netanjahu Bejrút bombázására vonatkozó döntését. Trump a New York Post Pod Force One podcastjában úgy fogalmazott, hogy zavarta Izrael folyamatos harca Libanonnal, ezért arra kérte Netanjahut, hogy állítsa le az eszkalációt.
Ugyanebben az interjúban Donald Trump azt is kijelentette, hogy Irán „már beleegyezett” abba, hogy nem fejleszt atomfegyvert.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!