Hamenei februárban vesztette életét az Irán ellen végrehajtott izraeli és amerikai csapások során. Halálával több mint harminc év után zárult le egy korszak az Iráni Iszlám Köztársaság történetében. Különös egybeesés, hogy a temetési szertartás az Egyesült Államok függetlenségének napján veszi kezdetét. A február végén kirobbant háború első támadásaiban meghalt vezető helyét időközben fia, Modzstaba Hamenei vette át, akit sokan elődjénél is kevésbé kompromisszum kész politikusként tartanak számon.
Pakisztán szerint napokon belül megszülethet a megállapodás
A temetési előkészületekkel egy időben új lendületet kaptak a béketárgyalások is.
Pakisztán miniszterelnöke, Sehbaz Sharif szombaton arról beszélt, hogy az Egyesült Államok és Irán már megállapodott egy békeszerződés alapvető kereteiről, és akár a következő 24 órában sor kerülhet az első egyezség aláírására. A konfliktusban közvetítő szerepet vállaló Pakisztán vezetője szerint országa már az elektronikus aláírás technikai előkészítésén dolgozik, amelyet a jövő héten szakértői szintű tárgyalások követhetnek. Washington és Teherán pénteki jelzései szintén arra utalnak, hogy közel lehet a megegyezés. Egy magas rangú amerikai tisztviselő szerint a felek már elfogadtak egy közös szöveget, és az első dokumentum aláírására napokon belül sor kerülhet.
Közelebb vagyunk a békemegállapodáshoz, mint valaha. Mivel a véglegesítés várhatóan a következő 24 órában megtörténhet, Pakisztán ezt követően azonnal készül a békemegállapodás elektronikus aláírására, amelyet jövő héten technikai szintű egyeztetések követnek
– írta Sharif az X közösségi oldalon.
A pakisztáni miniszterelnök szerint a készülő megállapodás történelmi jelentőségű lehet, és hosszú távon is megalapozhatja a térség stabilitását.
A Hormuzi-szoros és a szankciók állnak a megállapodás középpontjában
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy bár a megállapodás részletei még változhatnak, az eddigi eredmények azt mutatják, hogy országa megerősödve került ki a konfliktusból.
Néhány órával később ugyanakkor amerikai erők több iráni öngyilkos drónt semmisítettek meg, amelyek a Hormuzi-szoros felé tartottak. Egy névtelenséget kérő forrás szerint az eszközök veszélyt jelentettek a kereskedelmi hajóforgalomra. Az amerikai Központi Parancsnokság később megerősítette az akciót, és közölte, hogy a stratégiai jelentőségű vízi út továbbra is nyitva maradt.
A tárgyalásokban részt vevő források szerint a készülő egyetértési memorandum egyik legfontosabb eleme a Hormuzi-szoros újbóli megnyitása, valamint az iráni kikötőket érintő amerikai tengeri blokád feloldása. Az iráni nukleáris program kérdése csak ezt követően kerülne napirendre.
Egy amerikai tisztviselő szerint a megállapodás megfelel Donald Trump elnök legfontosabb célkitűzéseinek, és rendkívül kedvező helyzetet teremt a további tárgyalásokhoz.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!