Az építőipar és a mezőgazdaság húzta a gazdaságot
2013. első negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke – az előzetes becslésnek megfelelően – 0,7 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest.
2013. első negyedévében Magyarország bruttó hazai terméke – az előzetes becslésnek megfelelően – 0,7 százalékkal emelkedett az előző negyedévhez képest.
Az első negyedévben 10,8 százalékra, 2008 óta a legmagasabb szintre nőtt a munkanélküliségi ráta Franciaországban.
Az uniós adószabályok az elmúlt években több mint 1100 milliárd forinttal apaszthatták a költségvetés bevételeit.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által felderített pénzügyi és gazdasági bűncselekmények okozta kár legnagyobb része költségvetési csalásból, zömmel adócsalásból származik.
A korábbi évekhez képest kevesebbet utaztak tavaly a kínai gazdagok, legkedveltebb célpontjuk továbbra is Európa – derül ki egy friss felmérésből.
Tavaly Budapesten 7,4 százalékkal élénkült a lakáspiac, a tranzakciók száma meghaladta a 21 ezret – közölte az OTP Jelzálogbank szerdán az MTI-vel.
A magyar gazdaság folyamatai és a negyedik alkotmánymódosítás is téma volt Szijjártó Péter és Thomas Melia amerikai külügyi helyettes államtitkár tárgyalásán.
Az idei első negyedévi GDP-adatok alapján jelentősen javították magyarországi, ugyanakkor rontották csehországi és lengyelországi előrejelzéseiket szerdán londoni pénzügyi elemzők.
Visszahívja az Ikea az áruházaiból a Magyarországon is kapható Lyda fantázianevű óriáscsészéket.
Lettország megfelel a feltételeknek, ezért az Európai Bizottság azt javasolja, hogy Lettország január 1-jétől, tizennyolcadikként vezesse be az eurót.
Az áprilisi növekedés a várakozásokat is felülmúlta, egész évben az előző évet meghaladó forgalom jöhet – Magyarország Európa élén.
Rendkívül jó állapotban van a kalászos gabona a földeken, az idei termés messze meghaladhatja a legutóbbi öt év átlagát.
Áder János köztársasági elnök előtt szerdán letette esküjét Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földprogramért felelős új államtitkára.
A kormány által kiírt munkahelyteremtő pályázatra érkezett támogatási igények meghaladták a keretösszeget, így az NGM kitolná azt még hárommilliárd forinttal.
A miniszter közlése szerint a kormány megteremtette a gazdasági növekedés alapját, de Európa fellendülése nélkül nem várható, hogy hazánkban gyorsabb növekedés lesz.
Ahol az elmúlt időszakban bajok voltak, s az EU és IMF megpróbált segíteni, nem tudtak kikerülni a válságból, újabb és újabb segélycsomagra szorultak – emelte ki Varga Mihály.
Több mint egy év után bővült a hazai kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint folytatódik az év elején látható kedvező tendencia.
Két külföldi tulajdonú energiaszolgáltató kezdeményezett tárgyalásokat annak érdekében, hogy eladja a lakossági ellátást végző üzletrészét az államnak – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter tegnap.
Bármelyik pillanatban visszafizethetné Magyarország a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) még 2008-ban felvett hitel fennmaradó részét, ehhez csupán politikai felhatalmazásra van szükség.
Bezárás helyett ideiglenesen kormánybiztosra bízta az olasz kormány kedden az Ilva dél-olasz acélgyárat, amelyet az ügyészség súlyos környezetszennyezéssel vádol.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.