Több uniós pénzt kaphatunk
Húsz százalékkal több pénz, azaz nagyjából 9600 milliárd forint kerülhet a gazdaságba.
Húsz százalékkal több pénz, azaz nagyjából 9600 milliárd forint kerülhet a gazdaságba.
Több hulladékszállító cég is felmondta szerződését a településekkel a kormányzati kezdeményezés miatt, amelynek célja végső soron, hogy ne termelhessenek profitot.
Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körű bevezetésére.
Húsz százalékkal több pénz, azaz nagyjából 9600 milliárd forint kerülhet a gazdaságba.
Több hulladékszállító cég is felmondta szerződését a településekkel a kormányzati kezdeményezés miatt, amelynek célja végső soron, hogy ne termelhessenek profitot.
Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körű bevezetésére.
Nem okoz fennakadást a Wizz Airnél, hogy a futómű meghibásodása miatt kényszerleszállást hajtott végre szombaton Rómában a társaság egyik járata.
Július első napjától 2383 forint lesz a minimális építőipari rezsióradíj, amely szakmai konszenzussal született.
Ötpontos gazdasági együttműködési programban állapodott meg tuniszi tárgyalásai során Szijjártó Péter.
Harminc év óta az idei lesz a legrosszabb esztendő az európai autógyártók számára egy németországi szakvélemény szerint.
Több mint 35 százalékkal nőtt az online játékok piaca tavaly Kínában, ahol a következő években is jelentős bővülést valószínűsítenek a szakértők.
A 4cast közgazdászai szerint az általános inflációs folyamat is a dezinfláció folytatódására vall, az összes komponensre kiterjedően.
Magyarország után Lengyelország is a rezsicsökkentés mellett tette le a voksát. A lengyel energiahivatal 3,9-4,6 százalékkal csökkentette a lakossági áram hatósági árát.
Magyarországon csökkent a kiskeresetűek aránya egy német kutatóműhely összeállítása szerint.
A kockázatitőke-program már működik, a technológiaiinkubátor-program mától él, viszont hiányzik az egyetemi körből kikerülő vállalkozások rendszere, valamint az ipari alkalmazott kutatás.
A világ tízéves olajfogyasztását képesek fedezni a mostanáig feltárt palaolajkészletek az amerikai U.S. Energy Information Administration (EIA) kormányzati kutatóintézet legújabb tanulmánya szerint.
1,8 százalékos infláció volt májusban, és az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
A reggeli órákban enyhén tovább gyengült a forint, és az euró jegyzése április 20. óta először ismét átlépte a 300 forintot.
Küszöbön áll a dohánybéke, még ezen a héten aláírhatják a főbb állami és piaci szereplők a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. által előkészített szándéknyilatkozatot.
Az érdekkülönbségek ellenére alapvetően jónak értékelte az osztrák–magyar együttműködést Michael Zimmermann budapesti osztrák nagykövet.
Tűzoltójármű-alvázak közös fejlesztéséről és gyártásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Volvo csoporthoz tartozó Renault Trucks Defence és a Rába Jármű.
Az Apple számítógépes világcég számos újdonsággal rukkolt elő hétfőn a számítógépes technológiák fejlesztőinek éves nemzetközi konferenciáján San Franciscóban.
Varga Mihály szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) egyes feladatainak a Magyar Nemzeti Bankba (MNB) olvasztásával a pénzügyi felügyelet és a monetáris politika is stabilabb lehet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.