Már érződnek a földpályázatok eredményei
Eddig közel 64 ezer hektár állami föld haszonbérleti pályázatát hirdette meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet – közölte Budai Gyula.
Eddig közel 64 ezer hektár állami föld haszonbérleti pályázatát hirdette meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet – közölte Budai Gyula.
Két számjegyű bevételnövekedést ért el a Balatoni Hajózási Zrt. a pünkösdi hosszú hétvégén.
A Magyarország által kialkudott, nettó 7301 milliárd forintos keretösszeg további 20 százalékkal is bővülhet a 2014–2020 közötti időszakban.

2013. május 28–31. között újra megnyitja kapuit a MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás, valamint az INDUSTRIAUTOMATION Nemzetközi ipari automatizálási szakkiállítás a HUNGEXPO – Budapesti Vásárközpontban!
Miután a váratlanul alacsony infláció miatt a vártnál jobban nőttek a reálbérek, az MKB Bank elemzői felfelé módosították a fogyasztásra és a GDP növekedésére vonatkozó prognózisukat.
Ez alapján az ezer lakosnál nagyobb településeken állandó hivatalt köteles fenntartani, a hivatalos iratok kézbesítésére és a bélyegkibocsátásra megmarad a monopóliuma.
Bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát csütörtökön a Mol Nyrt.
A bevételek és az állami források folyamatos csökkenése ellenére néhány felsőoktatási intézménynek még mindig jelentős tartaléka, összességében tízmilliárd forintot meghaladó értékpapír-állománya volt 2012-ben.
Egymilliárd forintos, a közlekedés biztonságosabbá tételét szolgáló programba kezd a napokban a GYSEV.
A Balatonnál az idén az első négy hónapban 15 százalékkal magasabb volt az ingatlanforgalom, mint tavaly.
A kínai főváros metróhálózata összesen hat új vonallal, illetve szakasszal bővül 2014 végéig, valamint hamarosan megkezdik az elektromos autók kedvezményes értékesítését.
A legutóbbi kedvező GDP-adat közvetetten járulhat hozzá a pozitív döntéshez, mivel alátámasztja a kormány előrejelzéseit – közölte Banai Péter Benő.
A Gazdasági Versenyhivatal 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Provident Pénzügyi Zrt.-t.
Az első negyedéves adatok alapján 680 ezer ember munkavállalását segítette a kormány által elindított munkahelyvédelmi akció – mondta Zsigó Róbert.
Halnevelő és halfeldolgozó üzemet létesít Szentgyörgyváron a Halház Kft. közel hétmillió euró összértékű beruházással.
Az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációs célt.
Több évnyi előkészület után az idén látványosabb szakaszához ért a program azzal, hogy egyre több eleme jut a kivitelezés fázisába.
Az első negyedévben 22 százalékkal csökkentek a lakáseladások Spanyolországban, miután a kormány 2012 végén megvonta a lakásvásárláshoz kapcsolódó adókedvezményeket.
Tovább erősödött szerdán a forint, és elérte idei legerősebb árfolyamát.
A nehéz gazdasági körülmények ellenére kiválóan alakultak tavaly az osztrák–magyar kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az adóhivatal idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Figyelembe kellene venni a gyermeknevelés költségeit is az öregségi ellátásnál.
Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatóságához is eljutott a ferihegyi földi kiszolgálók kartellügye.
A napokban véget érő fűtési idény alatt rekordalacsony szintre csökkent a gázkészlet. Mindössze egynapnyi fűtőanyag maradt.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Kampányhajrá egy 700 millió forintos állami támogatásból felújított sportlétesítménnyel.
A biztonsági protokollok betartása segít, hogy a tragédiákat elkerüljük, a lapunknak nyilatkozó pilóta szerint ebben a kérdésben egyszerűen nincs helye politikának, és a Budapest Airport jól döntött.
Brüsszel mindent megtesz, hogy Ukrajna EU-tag legyen.
Nem megfelelő a csomagolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.