Kétségtelenül, az újabb és újabb sebességi csúcsok az utolsó rohanóléptű évszázad mérföldkövei lettek, s beállítóik az egyéni nagyravágyáson túlmenően a technika és a tudomány úttörőivé váltak. Ezek a kísérletek világra szóló sikert, de halálos kimenetelű, borzalmas bukást is jelenthetnek a Mindig Többrevágyó Embernek. A siker nincsen előre biztosítva.
700 km/óra felé, sebességi világrekord – Múltidézés
Igen sok tudósítás foglalkozik a szárazföldi sebességi világrekord megdöntésének kísérleteivel.

E kis eszmefuttatást a távirati irodák néhányszavas jelentése nyomán vetjük papírra, mely szerint Donald Campbell, a motorcsónak világcsúcstartója a jövő év tavaszán az ausztráliai Erye tó fövenyén nekilódítja közel 4 és féltonnás Bluebird (Kékmadár) névre keresztelt gépmasztodonját, hogy a múltnak adja át John Cobb 1947-ben felállított, és azóta is érvényben levő rekordját.

Fotó: Autó-Motor/Archív
Talán nem árt ez alkalommal felülni az autó – egyben a technika-történelmének Kékmadarára, és visszapillantani az elmúlt évtizedek néhány sebességi csúcseredményére. Az első hivatalosan mért sebességi rekordot a francia Chasseloup-Laubat állította fel 1898-ban. A repülőstarttal indult automobil egy km-es távon 61,137 km/órás sebességet ért el. Mindössze rá egy évre már az ugyancsak francia Jenatzy átlépte a bűvös 100 km/órás határt és közel 106 km-es sebességet ért el.
Szinte évről évre születtek az újabb és újabb sebességi rekordok, és 1909-ben már átlépték a 200 km küszöbét is.
Közben az észak-amerikai Utahban felismerték, hogy nyáridőben a kiszáradó Bonneville sóstó ideális pályát szolgáltat a sebességi kísérletek számára. Ez a felismerés szinte szárnyakat adott a sebesség további fokozásához. Malcolm Campbell, Donald Campbell apja, 1932-ben két Napier-Lyon repülőgépmotorral hajtott kocsijával már 400 km-en felüli sebessége tért el, majd 1935-ben ugyancsak ő, a 2500 lóerős Rolls-Royce-jával már 484,619 km/órára „srófolta” fel a sebességi világrekordot.
Eyston kapitány volt az első, aki túlszárnyalta az 500 km-es sebességet, majd az ugyancsak angol J. R. Cobb Napier-motorokkal hajtott mammutkocsijával 634,267 kilométer/órával, 1947-ben felállította az azóta is fennálló, abszolút szárazföldi sebességi világrekordot.
Néhány utópisztikus és egyben nevetséges amerikai próbálkozástól eltekintve, egészen 1960-ig, még csak gondolni sem mertek az azóta felrobbant motorcsónakja által ízekre szaggatott, háromszoros világcsúcstartó Cobb rekordjának megdöntésére.

Fotó: Autó-Motor/Archív
A teljes cikket elolvashatja és további képeket láthat az Autó-Motor oldalán.
Korábbi cikkünkben bemutattunk egy elektromos mopedautót a német űrkutatási hivatal jóvoltából. Jelenleg a gyártástechnológia kidolgozásánál tartanak, a sorozatgyártás még nem lehetséges.













