Bizarr sztori egy jogsiról, amin csak egy szék szerepelt +kép
Valami félrement az okmányirodában, a frissen kiküldött jogosítványon emberi arcnak nyoma sem volt.
Valami félrement az okmányirodában, a frissen kiküldött jogosítványon emberi arcnak nyoma sem volt.

Egy fedélzeti kamerának hála, végre élesben láthatjuk mi történik ha a jármű képtelen megállni

A Forma 1 két zsenije, Niki Lauda és Alain Prost is az ő terveinek köszönheti a világbajnoki címet.

A kutya jobban végzi a munkáját, mint bárki, az Instagramon rengeteg követőt hozott a kereskedésnek.

Az elterjedt típusok esetén is készüljünk fel egy, a munkadíjjal együtt legalább 70 000 forintos költségre.

Komoly csata várható, hiszen a hazai ralisport krémje, újra a Népkertbe látogat.

Külföldiek idén nem vettek részt, de az országból így is több mint százötvenen fogadták el a meghívást.

A 81-es számú főúton forgalma aznap nem csak a földről, de a levegőből is ellenőrzésre került.

Most rögtön két autón is dolgoznak a márka visszatérésével foglalkozók.

Hazájában akkora kultusza alakult ki az autónak, hogy 1991-ben két filmet is forgattak róla.

Ebben az évben zárta be kapuit a Csepeli Motorkerékpárgyár, s szűnt meg a Pannóniák gyártása.

Összteljesítménye 1300 lóerő. A fedélzeten lévő repülőbenzin mintegy 10 percnyi repülésre elég.

A férfiről jelenleg a pszichiátrián próbálják kideríteni mi mehetett ennyire félre a fejében.

Az Aston Martin autógyár a Bowmore whisky-manufaktúrával együttműködve készíti különleges italát.

Több éves fejlesztőmunkát követően megvásárolható a repülésre képes négykerekű motorcsoda.

Ezek a legextrémebb motorkerékpárok. Mindenféle időjárási és terepviszony között használhatónak kell lenniük.

Elismert autós újságírókból álló, független szakmai zsűri választja majd ki a legjobbakat.

Szergej Kritsberg független formatervező játszott el a gondolattal, hogyan is nézhetne ki a továbbfejlesztett parancsnoki UAZ.

A sofőr mellett ott ült felesége is, a tragédiát azonban ő sem tudta megállítani.

Ezzel a dél-koreai cég lesz Oroszország második legnagyobb autógyártója a Lada mögött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.