S viszem magammal a hozzám hasonlót,
Agyhalottat, barmot meg az ilyen sajtót.
Ők csinálnak királyt hamar énbelőlem,
Hallod-e, Juditkám! Hallasz még felőlem!

Egykedvűen esik, ázik Duna partja,
Ott ácsorog Péter, a tökét vakarja.
„Hogy lesz ebből haszon – politikai,
mely népszerűségemet még tovább emeli?”

Megrekedt most Péter, csak áll ott a parton,
Az árvízből talán mégsem lesz sok haszon.
Tengernyi víz folyik lomhán körülötte,
De ő a tengerre szemét nem vetette.

Egy kőhajtásnyira áll tőle egy alak,
Bámuló szemei odatapadtanak,
De nem ám az alak gömbölyű keblére,
Sokkal inkább annak marha nagy fejére.

Török Gábor az ott, a csodás elemző,
Feje szélén két fül, hatalmas legyező.
Őhozzá fordul most, Péter siránkozva:
„Gazduram, itt állok, a tököm vakarva…”

– Ne bolondozz, Péter, a tréfát nem értem,
Amíg jól van dolgod, föl ne gerjeszd mérgem!
Megmondtam ezerszer: mindegy, hogy mit csinálsz,
A rajongóidnak nem eszed a varázs!

Takarodj a gátra, negyvenedmagaddal,
Ne csinálj ott semmit, de azt jó nagy hanggal:
B…sszál le mindenkit, ki csinál valamit,
Aki csak szembejön, ne hagyjál ki senkit!

Ugass le tűzoltót, katasztrófavédőt,
Keresd a katonát, és hozz egy hőmérőt.
Ha katonára lelsz, odakünt a gáton,
Követelj még többet, légy patkány, barátom!

Úgyse értesz máshoz, hát add a lényeged,
Mi pedig gondosan nyaljuk a seggedet,
Én leszek az első, aki majd kimondja:
„De ügyes a Péter! Akárki meglássa!”

El is indult Péter, felszaladt a gátra,
Ott van vele a had, tiszások falkája.
Ő pedig beleköt, már az élő fába,
S még nem jött senki, zavarja p…csába.

De ami még késik, az soha nem múlik,
Előbb-utóbb valahol türelem elvásik,
S jön majd valaki, a gáton dolgozva,
S elzavarja Pétert a k…urva anyjába…