„Elképesztő, ahogyan a kormány dögleszti az egészségügyet”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Leépítési hullám vette kezdetét a Vasútegészségügyi Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. budapesti járóbeteg-szakrendelőjében – tudta meg az MNO. Eddig hét alkalmazottat bocsátottak el, és gondok vannak a betegfelvétellel is. Az intézmény vezetője szerint azonban csak „egy kis átszervezés és racionalizálás” történik.

Konopás Noémi
2009. 09. 02. 21:55

„Kis átszervezés, racionalizálás”

A járóbeteg-szakrendelő vezetője határozottan cáfolja, hogy a betegeknek 2-3 hónapos várakozási idővel kellene számolniuk. „A szakrendelőben van egy kis átszervezés és racionalizálás, de ez teljesen normális folyamat” – jelentette ki az MNO-nak dr. Pásztélyi Zsolt. Az ügyvezető igazgató szerint ezeket a lépéseket a társadalombiztosítási finanszírozás csökkenése nélkül is meg kellett volna hozniuk, igenis szükség van az átcsoportosításra. Mindez nem jár a betegek ellátásának romlásával – tette hozzá.

Hét dolgozót el kellett bocsátani

Pásztélyi elmondása szerint az asszisztensek sem töltötték ki a munkaidejüket, ezért hét dolgozót el kellett bocsátani, és nővéreket kellett más területre áthelyezni. Az MNO kérdésére, miszerint nem romlik-e a munka hatékonysága, ha egy asszisztenst egyik napról a másikra egy teljesen más osztályra helyeznek át, a vezető azt válaszolta: „Már két éve kérjük a nővérektől, hogy más szakterületet is sajátítsanak el, ilyen átszervezés más egészségügyi intézményben is előfordult már”. A szakrendelő ügyvezető igazgatója szerint személyes érdekeket nyilván sért az átcsoportosítás, de a munka hatékonyságában nem történik változás.

A bérbe adott rendelőkről elmondta: az intézmény költségeinek csökkentését szolgálja, így nem kell annyi helyiséget festeni, fűteni, több pénze marad a dolgozók fizetésére. Az MNO kérdésére, miszerint tervez-e a szakrendelő további elbocsátásokat, az intézmény vezetője határozott nemmel válaszolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.