Önkormányzati cégek vezetőinek fizetése megyei szinten

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Több önkormányzati cég vezetőjének eddig is nyilvános volt a fizetése, azokon a településeken pedig, ahol nem, ott szeptember 15-én eleget tesznek a közzétételre vonatkozó rendeletnek – derült ki az MTI országos összeállításából.

MNO
2009. 09. 04. 6:42

Oroszlányban hárommilliárd forintos vagyont kezel a Szolgáltató Zrt., az egyetlen önkormányzati tulajdonban lévő társaság. A vezető díjazása eddig is megtekinthető volt a cég honlapján, a javadalmazási szabályzat pedig nyilvános letétben van a cégbíróságon – tájékoztatott Rajnai Gábor polgármester. A kormányhatározat értelmében a felső vezetés javadalmazása és az egyéb juttatások rendszere felkerül a társaság és Oroszlány weboldalára, az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjaira is vonatkoztatva.

„Maga a felvetés, az ötlet alkalmas arra, hogy az amúgy is kifosztott és a költségvetés-tervezetben újabb elvonásokkal szembesülő önkormányzati szféra ellen hangoljon azzal, hogy azt sugallja: a helyhatóságoknál kell kutakodni a kassza kiürülésének okai után. A rendelkezés (...) figyelemelterelés, a gazdasági összeomlás valódi okainak elkendőzése és bűnbakképzés” – válaszolta az MTI megkeresésére Takács István, Esztergom sajtófelelőse, aki hozzátette: gondoskodnak a vezetői fizetések nyilvánosságáról, de ennek módszerét még nem tudják. Komáromban és Tatán az önkormányzati gazdasági szervek vezetőit felszólították, hogy a cégek a honlapjukon tegyék az adatokat nyilvánossá, illetve az önálló honlappal nem rendelkező önkormányzati befolyású gazdasági társaságok vezetői fizetéseiről a város oldalán tájékoztatnak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.