Máté Péter, a Magyar Nemzet fotósa kapta a rangos elismerést + Képek

Idén 14. alkalommal adták át a budapesti, Páva utcai Holocaust Dokumentációs Központban a Polgárjogi Díjakat. A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) által alapított rangos elismerést idén Andrassew Iván újságíró, Mohácsi Erzsébet, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány igazgatója és a Szószóló emberi jogi magazin főszerkesztője, Bocskay Zsolt vehette át. Az idei díjátadón külön hangsúlyt kaptak a romák ellen az elmúlt két évben elkövetett gyilkosságok és támadások, melyek kapcsán az RPA fotópályázatot is kiírt. Ezt Máté Péter, a Magyar Nemzet fotóriportere nyerte. A rendezvényen részt vett Elie Wiesel Nobel-békedíjas író, aktivista is.

MNO
2009. 12. 10. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Polgárjogi Díjat 14 évvel ezelőtt alapította a Roma Polgárjogi Alapítvány. A pénzzel nem, de a hazai roma közösség rangos erkölcsi megbecsülésével járó elismeréssel évről évre olyan embereket tüntetnek ki, akik sokat tettek a romák önbecsülése és elismertetése érdekében.

Az emberi jogok napja alkalmából rendezett idei díjátadón külön hangsúlyt kaptak az elmúlt két évben a romák ellen elkövetett támadások, gyilkosságok. Az idei rendezvény ezért csütörtök délelőtt Tatárszentgyörgyön kezdődött gyertyagyújtással az áldozatok emlékére.

Ezt követte délután öt órakor a budapesti, Páva utcai Holocaust Dokumentációs Központban az Iványi Gábor lelkész által megnyitott fotókiállítás, melyre még ősszel írt ki pályázatot Miért? címmel az RPA a Magyarországon az elmúlt egy évben romákat ért brutális támadásokkal összefüggésben készült fotódokumentumok és alkotóik számára. A tárlat a pályázatra érkezett legsikeresebb harminc alkotást mutatja be. A képeket neves fotóművészek bírálták el, a pályázatot Máté Péter, a Magyar Nemzet fotóriportere nyerte Gyertyagyújtás Tatárszentgyörgyön című alkotásával. A szerző korábban Koszovóban készült fotóival szerzett elismeréseket. A kiállítás egyben főhajtás is a romák ellen elkövetett támadások halálos áldozatai előtt, köztük a Tatárszentgyörgyön életét vesztő gyermek, az ötéves Csorba Róbert előtt.

A tárlatnyitó után, este fél hatkor az RPA elnöke, Horváth Aladár adta át az idei Polgárjogi Díjakat. Az elismerést hárman vehették át: Andrassew Iván, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője „a romákat érő erőszak és gyűlöletkeltés ellen folytatott közírói, értelmiségi kiállásáért”, Mohácsi Erzsébet, a szegregációs pereket folytató Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány igazgatója a „cigány gyermekek iskolai esélyegyenlőségéért vívott küzdelemért” és Bocskay Zsolt, az épp most „nagykorúságát” ünneplő, jelenleg a Klubrádióban hallható, Szószóló című emberi jogi magazin főszerkesztője, mert az általa alapított, eredetileg a Magyar Televízióban indított, majd a londoni BBC magyar adásában, az InfoRádióban és a Klubrádióban folytatott műsor „példamutató módon 18 éve tudatos szerkesztői és műsorkészítői gyakorlatával dolgozik következetesen az emberi jogok érvényesítéséért és a kisebbségi közösségekért” – áll a Roma Sajtóközpont közleményében.

Fotók: Magyar Nemzet/Hegedűs Márta

A rendezvényt Dalok a jégveremből címmel népzenei koncert zárta. A rendezvényen részt vett a Magyarországon tartózkodó Elie Wiesel Nobel-békedíjas holokauszttúlélő író, aktivista is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.