
origo.hu
Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó
A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. Szakolczai Attila Megtrolás és restauráció című tanulmányában hozzáteszi: „A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. (…) Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatott meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét.”
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (Pofosz) és az önkormányzat közös megemlékezésének szónokai többek között arról beszéltek, hogy senki sem kért bocsánatot az 53 évvel ezelőtt történtekért.
Nem felejtünk, nem felejthetünk, mert nem adtak rá lehetőséget azok, akik miatt erre a helyre jöttünk, akik miatt emlékezünk – mondta Bérczesi Mihályné, a Pofosz Nógrád megyei szervezetének elnöke.
„A pufajkások közül senki nem állt elénk, senki nem mondta azt, hibáztam, nem kellett volna köztük lennem, nem kellett volna meghúznom a ravaszt, bocsássatok meg nekem” – fogalmazott. Szólt arról is, hogy a Pofosz nem szorgalmazza már a büntetőjogi felelősségre vonást, mert látják „az eddigi, elenyésző számú sortűzperek végeredményét”, „a rendszerváltás súlyos hiányosságait és korlátait”. Csak azt akarják, hogy „bántatlanul és büntetlenül” nevükön neveztessenek a bűnösök Salgótarjánban éppúgy, mint Mosonmagyaróváron vagy Tiszakécskén – tette hozzá.
Mától kezdve lövünk
„Mától kezdve lövünk” – Marosán György kommunista politikus híres mondata volt ez 1956. december 8-án reggel, amellyel azt jelentette be: új szakaszába lépett a szovjet csapatok segítségével restaurált kommunista rezsim politikája a tömeggyűlésekkel szemben.
Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere kedden azt mondta: nem volt hiábavaló december 8-ának „ma is iszonyatot keltő véráldozata”, mert akik a megtorló sortűz következtében itt szenvedtek mártírhalált, éppúgy a szabadság diadaláért adták életüket, mint a fegyverrel harcolók. A városvezető beszédében kitért rá, hogy szoros összefüggés volt a budapesti és a salgótarjáni események között, a kronológiai összevetésből pedig kitűnik, „propagandisztikus hamisító torzítás”, hogy a békés vidék óvatosan kivárt volna, mint az események passzív szemlélője. „A történelmi igazságtétel, ha késlekedve, felemásan is, de végül megtörtént. A feloldó, lélekkönnyítő katarzis azonban elmaradt. Bosszúvágy sohasem fűtött bennünket, de feledni nem tudunk” – fogalmazott.
Salgótarjánban 1956. december 8-án mintegy négyezren tüntettek a vásártéren a letartóztatott forradalmárok kiszabadításáért, amikor pufajkások és szovjet katonák tüzet nyitottak a békés tömegre. A sortűz áldozatai közül eddig mintegy 49-et tudtak azonosítani. Az elképesztő brutalitással végrehajtott mészárlásnak összesen 131 halálos áldozata és mintegy 80 sebesültje volt.
(forrás: MTI, Wikipedia, geographic.hu)
Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó
Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben
Ezeket a városokat kerüld el, gyűlölik a magyar turistákat!
Végérvényesen átlépte a vörös vonalat Ukrajna: Orbán meneküléséről fantáziáltak az egyik legolvasottabb portálon
Magas a vérnyomásod? A dietetikus szerint ez a konzerv lehet a megoldás
Az állampapír jövője: zárt ajtók mögött megszólalt a Magyar Államkincstár elnöke – ez lehet a sláger a PMÁP után
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem
Megvan, milyen büntetésre számíthat az édesanya, akinek a gyermeke meghalt a Palatinuson
Kaja Kallas kijelentésén röhög egész Oroszország + videó
Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.