MNV Zrt. kezdeményezésére a közép-dunántúli régió öt volán vállalata – köztük a Vértes Volán Zrt. is – konzorciumi szerződést írt alá a napokban. De Antal Attila, a cég jelenlegi első embere a BKV-s ad hoc bizottság azon meghallgatásának körülményeiről is beszélt a megyei internetes oldalnak, ahol ő volt az egyik meghívott.
Antal Attila elmondta, amikor a BKV élére került, szakmai programot dolgozott ki a fővárosi közlekedési vállalat talpra állítására. Az elképzelések megvalósítására azonban nem jutott ideje, hiszen az ötéves megbízatásból csupán egy évet töltött ki BKV-vezérként. A napokban a fővárosi közgyűlés ad hoc bizottsága akarta meghallgatni, de a munkaszerződése miatt kétéves titoktartási megállapodás köti, ezért nem mondott semmit. „Vérzik a szívem, mert nem tudtam végrehajtani eredeti programomat, hiszen öt helyett, egy év után távoztam” – mondta a kemma.hu-nak Antal.
Az egy év alatt alatt a felső négy vezetői szinten 30 százalékos leépítés történt, ezzel együtt a BKV-nál összességében ezerrel csökkent a létszám. A végkielégítésekre 1,5 milliárd forintot költöttek – emlékezett vissza Antall Attila. A végkielégítések összegét a kollektív szerződés is szabályozza – hangsúlyozta. „Aki járatos a munkajogban, tudja, ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Az elbocsátások eredményeként a mai napig a BKV tízmilliárdot takarított meg. Úgy, hogy szerintem a cégnél még most is túlfoglalkoztatás van”. A létszámleépítés kapcsán viszont egyetlen munkaügyi per sem volt – hangsúlyozta az ex-vezérigazgató. Hozzátette az is, hogy a többi felsővezetőhöz hasonló menedzser típusú munkaszerződést vehetett át ő is a kinevezőtől, a budapesti önkormányzattól, csak amikor távozott a BKV éléről, ő nem tartott igényt a végkielégítésre.
(kemma.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.