Iskolai agresszió: a média „zúdítja rájuk a nyers erőszakot”

Nyilatkozatot adott ki a szekszárdi Kolping középiskola annak a médiában is bemutatott videofelvételnek a kapcsán, amelyen társai bántalmaznak egy diáklányt. Mint ahogy az MNO is megírta, a középiskola egyik tanulója mobiltelefonnal rögzítette, amint egyik diáktársát két esetben is bántalmazzák.

MNO
2010. 01. 14. 18:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kolping iskola igazgatója ezt követően vizsgálatot rendelt el, amelyet egy háromtagú bizottság végzett a szekszárdi rendőrkapitányság segítségnyújtása mellett. Az iskola eljuttatta a történtekről és azok következményéről szóló nyilatkozatát. A vizsgálóbizottság a tanárok, a sértett, az elkövetők, és a tanúk – szüleikkel együtt történt – meghallgatása után megállapította, hogy a felvétel első része 2009. szeptember második hetében történt, tanítási órán. A sértettnek látható sérülései nem keletkeztek. A sajnálatos esemény után az igazgató behívatta az érintett diákok szüleit, és az elkövetőt igazgatói figyelmeztetésben részesítette. Az eset után, a megvert lány elmondása alapján, a két fél között nem folytatódott a konfliktus.

A felvétel második része 2010. január 4-én óraközi szünetben történt. A konfliktus kiváltó oka egy magánéleti probléma az amúgy jó barátságban lévő két lány között. A videofelvételen látott eseményeket megelőzően a nap folyamán már egy esetben az ügyeletes tanár meghiúsította a konfliktus elfajulását, és a későbbi verekedő diáklány a tanáriban a szociálpedagógussal és az osztályfőnökkel beszélgetve ígéretet tett arra, hogy a problémát más módon oldja meg. Ezért az incidens folytatása nem volt előre látható.

A mégis bekövetkezett sajnálatos esemény az elmondottak alapján körülbelül 3 perc alatt, óraközi szünetben, miután a tanár elhagyta a tantermet, zárt ajtók mögött történt meg. Az elkövető édesanyja, élve jogaival, a történtek után még január 4-én kérte lánya átvételét egy másik helyi iskolába. Így a diák ügyében már nem indulhatott fegyelmi eljárás.

Arról, hogy az eseményről videofelvétel készült, senki nem értesítette az iskola dolgozóit. Erről csak másnap, a média képviselőjétől értesült az iskola igazgatója. Mindkét esetben megállapítható, hogy a felvételek készítői tudatosan készültek a konfliktushelyzetek megörökítésére. Azok a tanulók, akik a történteket videóra rögzítették, illetve az agresszióra buzdítottak, tantestületi megrovásban, azok pedig, akik az eseményeket közbeavatkozás nélkül végignézték, igazgatói figyelmeztetésben részesülnek.

László Péter, az iskola igazgatója az eset kapcsán a következőket mondta a megyei internetes oldalnak: „Az iskola vezetése és minden dolgozója teljes mértékben elítéli az ilyen és ehhez hasonló eseményeket, amelyek az iskola mindennapi életétől teljesen idegenek. A konfliktus forrása sajnos abban rejtőzik, hogy a fiatalok otthon nem látnak pozitív példákat, a durva, agresszív mintákat többnyire a médiából kapják, amely zúdítja rájuk a nyers erőszakot. Ráadásul a napjainkat jellemző nyomor, a munkanélküliség, a kilátástalanság mindehhez előkészíti a talajt”.

(teol.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.