A választóknak durván a fele nem akar elmenni választani

Negyedével kisebb arányú a részvételi hajlandóság a 2010. áprilisi parlamenti választást megelőzően, mint 2006-ban és 2002-ben volt – mondta az Ipsos Zrt. elnöke szerdán Szekszárdon.

MNO
2010. 02. 10. 17:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A választóknak durván a fele nem akar elmenni választani, ami a 2006-os és 2002-es választáshoz képest lényegesen alacsonyabb szint; akkor a hasonló időszakban közel egynegyedével volt erősebb a választók részvételi szándéka” – fogalmazott Levendel Ádám a szekszárdi Útkereső Klubban tartott előadása előtt.

A közvélemény-kutató szerint a választási előrejelzés leggyengébb pontja az, hogy a megkérdezettek valóban leadják-e a szavazatukat. A 2009. júniusi európai parlamenti választás előtt húsz százalékkal többen jelezték részvételüket, mint ahányan elmentek szavazni – mondta a szakember. Megjegyezte: a 2010-es áprilisi választást az 1990-eshez és az 1994-eshez hasonlónak tekinti, amikor már korábban eldőlt, hogy kormányváltás lesz. „Ez egy valószínűség” – tette hozzá Levendel Ádám.

A közvélemény-kutatások megbízhatóságával kapcsolatban kifejtette: a mérési hibák száma az elmúlt ötven évben a nemzetközi kutatásokban nőtt, ami a hagyományos pártválasztó magatartás visszaszorulásával magyarázható.

„Ma Magyarországon és Európa legtöbb országában nagy távolságban vannak a pártok az emberektől, inkább választási pártként működnek. Nemcsak a választói magatartás ingadozik, hanem a pártok programja is” – mondta.

Levendel Ádám hozzátette, hogy ez „irányfüggetlen”. A pártok – mint egy álarcosbálban – szerepet cserélnek, az egyik választásnál az egyik, a másiknál egy másik párt áll elő a nyugdíjasok védelmével; a választó megmarad a tartalomnál, de ellentétes pártokra szavaz.

Arra a hírre reagálva, miszerint a Duna Televízió a választások estéjén nem közöl exit-poll eredményeket, hanem pre-election survey (választásnapi kutatás) eredményeket tesz közzé, megjegyezte: az exit-poll visszaszorulása annak eredménye, hogy nagyon drága és a felmérés után viszonylag gyorsan van választási eredmény.

A több százezer ember megkérdezésével végzett exit-poll nem adott jobb eredményeket, mint egy szokásos mintavételes technikával készülő felmérés – jelentette ki az Ipsos Zrt. elnöke.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.