Elsőfokú készültség Szabolcsban: árhullám vonul le a Krasznán

Árhullám vonul le a Krasznán, a folyó gátjainál elsőfokú az árvízvédelmi készültség – közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője hétfőn. Bodnár Gáspár arról is beszámolt, hogy hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei körzetben a belvíz miatt is készenlétet tartanak a vízügyi szakemberek.• Pár év, és eléri a Dráva medre a vasúti síneket + Videó

MNO
2010. 02. 22. 8:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tisza, a Szamos, a Kraszna és a Túr sík vidéki vízgyűjtő területén szinte teljesen elolvadt a hó, és szombaton csapadék hullott, emiatt emelkedett a folyók vízszintje – mondta az igazgató. Kiemelte: egyelőre a Kraszna mentén kellett elrendelni az elsőfokú, figyelőszolgálatot jelentő árvízvédelmi készültséget. Ágerdőmajornál a víz szintje egy nap alatt 45 centiméterrel emelkedett, s hétfő reggel már meghaladta az 510 centiméteres magasságot. Várhatóan a Túr mentén is szükség lesz elsőfokú készenlétre, a Tiszán szintén elsőfokú vízmagasság várható, de ott a jelenlegi számítások szerint nem lesz szükség készültség elrendelésére.

Bodnár Gáspár tájékoztatása szerint a Tiszán várhatóan telt mederrel vonul majd le a mostani árhullám, amit kedvezően befolyásol, hogy a határon túli hegyvidéki vízgyűjtő területen hétfőre virradó éjjel ismét fagyott, s megállt a hóolvadás. A nyíregyházi vízügyi szervezet vezetője hozzáfűzte: a folyók vízgyűjtő területén most 934 millió köbméternyi a hóban tárolt víz mennyisége, ez alig egyharmada a 2005. március 15-én mért rekordnak, amely 3,45 milliárd köbméter volt.

A szabolcsi belvízhelyzetről az igazgató elmondta, hogy Felső-Szabolcs mindhárom öblözetében, valamint a beregi tájegységben és a Szamos–Kraszna-közben egyaránt másodfokú, míg a Túr–Szamos-közben elsőfokú a készültség. Az érintett térségekben a folyók zsilipjeit a magasabb vízállás miatt zárni kellett, ezért szivattyúkkal távolítják el a vizet az elöntött határrészekről. Felső-Szabolcsban jelenleg Rétközberencs, Beszterec és Tiszabercel környékén hét, a Szamos–Kraszna-közben, az Ecsedi-lápon pedig hat szivattyútelep működik folyamatos, éjjel-nappali munkarendben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.