Fónagy kiemelte: Magyarországon 2010-ben, ezen intézkedések hatására, felére csökkenne a személyszállítási vasútvonalak száma. Emlékeztetett arra, hogy a tavaly ősszel elfogadott vasúttörvény módosításának hatására az országos vasúthálózatot több kategóriába sorolták be. Az egyik kategória a körülbelül 2800 kilométer országos megrendelésű vasúti pálya, melyet a költségvetés finanszíroz, a másik kategória az 1200 kilométer országos jelentőségű vasútvonal, melynek a pályafenntartását kell a központi költségvetésből fedezni – mondta, hozzátéve: a többi, mintegy 3600 kilométer regionális vasútvonal, melyen vagy megrendelik a személyközlekedést, vagy nem.
Fónagy János közölte: az összeg, amit a kormány feloszt az országos megrendelésű vonalak között, kihagyja mindazokat a vonalakat, melyek nem esnek bele ebbe a kategóriába. Ez mintegy 3600 kilométert és mintegy ötven vasútvonalat jelent – tette hozzá. Mint fogalmazott, „fabatkát sem ér” az, hogy a kormányszóvivő tagadta a vonalbezárásokat, mivel a közlekedési minisztérium elismerte annak a dokumentumnak a létezését, melyben leírják a terveket.
Véleménye szerint a kormány „bosszúhadjáratot folytat” a vidéki emberek ellen, ugyanis nem indokolja gazdasági érdek a vasútvonalak bezárását. A Fidesz mindezért felszólítja a kormányt, hogy álljon el az újabb vonalbezárási tervektől, és ne akadályozza meg a következő kormányt abban, hogy ahol lehet, újraindítsa a személyszállítási közlekedést – jelentette ki az ellenzéki képviselő.
A Magyar Nemzet birtokába került minisztériumi jelentésből kiderül: további jelentős vonalbezárásra készül a kormány, azonban az erre vonatkozó kormányrendeletet csak a választások másnapján kívánja nyilvánosságra hozni.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.