„Kritikus szolidaritást” kínál az Együttműködési Tanács

Konkrét szakmai javaslatokkal segíti, de ha szükséges, megfogalmaz majd építő kritikát is az újonnan alakuló kormány munkájához az Együttműködési Tanács, amely a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület felkérésére alakult – mondta Balog Zoltán, az egyesület elnöke az MTI-nek.

MNO
2010. 02. 11. 6:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Kritikus szolidaritást” kínálunk az új kormánynak – mondta a fideszes politikus, hozzátéve: jóindulatú bírálatra is nagy szükség van a jó kormányzás érdekében. Arra a kérdésre, hogy melyek lehetnek azok ügyek, amelyekben elsőként állást foglalnak, megszólalnak majd, azt mondta, fontos, hogy minél többen hozzáférhessenek a magyar kultúra javaihoz, erősíteni kell a határon túli magyarok helyi közösségeivel a kapcsolatot. Ma inkább az országos és a pártpolitika van előtérben ezen a területen. Fel szeretnénk vetni az etika oktatásának megerősítését, egyes tantárgyakba való kötelező beépítését is – mondta, hozzátéve: az egykori kommunista országok közül egyedül Magyarországon nincs általános etikaoktatás.

Kiemelte: a civil szféra szinte minden egyes területéről kértek fel képviselőket. Példaként említette Osztie Zoltánt, a Keresztény Értelmiségek Szövetségének elnökét, Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség vezetőjét, Barsiné Pataky Etelkát, a Magyar Mérnöki Kamara elnökét, Bod Péter Ákos közgazdászt, Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia tagját, Náray-Szabó Gábor professzort, a média világából pedig Halász Zsuzsa újságírót. A fideszes politikus felidézte, a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület már 1997-es megalakulásától kezdve úgy lépett fel, hogy támogatják a polgári, keresztény, nemzeti erőket. Ez nem pártpolitikai, hanem értékalapú támogatás – mondta az egyesület elnöke.

Kormányozni a polgárok akarata és segítsége nélkül nem lehet, ez nem csupán egy szavazat négyévente, hanem ennél sokkal több. Amit egy ilyen civil szervezet hozzá tud tenni a kormányzáshoz, az az, hogy a polgárok szakmai és nem szakmai javaslatait egyaránt közvetíti a kormány felé, és segít a mindennapok világában megértetni a kormány valóságos céljait. Az Együttműködési Tanács megalakulását Orbán Viktor Fidesz-elnök múlt pénteki, országértékelő rendezvényén jelentette be Balog Zoltán.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.