Összeugrasztja az önkormányzatokat a kormány? + Videó

Sorsoláson dönt a győri kistérség arról, melyik tagtelepülés iskolája pályázzon idén az európai uniós forrásokra. Közoktatási infrastruktúra-fejlesztésre eddig minden település beadhatta igényét, ám idén a kistérségnek kell javaslatot tennie arra, mely iskolák induljanak a régió 3,5 milliárd forint keretösszegű fejlesztési pályázatán. A polgármesterek szerint a kormány ezzel a gyeplőt közéjük dobta, hogy összeugrassza őket.

MNO
2010. 02. 21. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 3,5 milliárd forintot szán a közoktatási intézmények fejlesztésére a három megyéből álló nyugat-dunántúli régióban. A pályázati keret fedezetéül az uniós források mellett a magyar költségvetés szolgál. Kistérségenként egy pályázat nyújtható be. Kivételt képeznek azok a kistérségek, amelyek központja egy-egy megyei jogú város, mert ők két pályázatot adhatnak be. A nyugat-dunántúli régióban négy ilyen város van: a három megyeszékhely, Zalaegerszeg, Szombathely és Győr, valamint Sopron. A tét nem kicsi: a felújítást elnyerő iskola jövője biztosnak látszik, a leromlott állapotú intézmények viszont akár be is zárhatnak.

Borkai Zsolt, a Győri Kistérségi Társulás elnöke a hírTV-nek azt mondta: nem hajlandók veszekedésre és nem tudják elfogadni, hogy a kormány nem meri felvállalni a döntést. Borkai Zsolt elmondta: akik pályázni szeretnének, a nevük belekerül egy kalapba, és ebből a kalapból fogják kihúzni azt az egy települést, amelynek iskolája indulhat a pályázaton.

A csornai kistérségben három település is pályázna, de a májusi határidőre csak egy maradhat állva közülük. Turi György, Csorna fideszes polgármestere azt mondta: szakértőkre lesz szükség, akik elbírálják, hogy melyik pályázat a legjobb. „Ez ismételten bizonyos anyagi ráfordítással jár majd, nem tudjuk másképp megoldani” – tette hozzá.

A mosonmagyaróvári kistérségben olyan polgármesterek választják majd ki az indulót, akik maguk nem pályáznak. Mecsér polgármestere is tagja volt a bírálóbizottságnak, de lemondott. Csaplár Zoltán kijelentette: eddig a pályázatok sorsa magasabb szinten dőlt el. „Valahol nem tartom jónak, hogy most ide van a gyeplő dobva erre a szintre” – fogalmazott. Azok a polgármesterek, akiknek együtt kellene dolgozni, össze kellene fogni a közös feladatok, célok megvalósításáért, most egymásnak vannak ugrasztva, hogy döntsék el, hogy az öt pályázó közül melyik lehet a befutó” – fejtette ki.

Gimnáziumok, kollégiumok, gyakorlóműhelyek, alapfokú művészeti iskolák és a gyógypedagógiai intézmények fejlesztésére nem nyújtható be pályázat. Az önálló bölcsődék korszerűsítését szintén nem támogatja a fejlesztési ügynökség, a fenntartók csak akkor nyerhetnek pénz, ha a bölcsőde mellett óvoda is van.

(hírTV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.