Zöld zászló hívja fel a figyelmet az egészségügy gondjaira

A zöld zászlóval a jelenlegi és a jövőbeni döntéshozók figyelmét hívják fel az egészségügy, azaz a betegek, a betegellátás és a betegellátók problémáira – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgató-főorvosa.

MNO
2010. 02. 11. 12:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke szerdán közölte, arra kéri az egészségügyi intézményeket: a betegek világnapján, február 11-én tegyenek ki zöld zászlót, munkatársaik pedig viseljenek zöld szalagot, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a betegek, a betegellátók és az ellátás tragikus helyzetére.

Csiba Gábor az egészségügyi intézmény főépülete előtt a tiltakozó akció kapcsán hangsúlyozta: „mindenféle politikai felhang nélkül” fel kell hívni a figyelmet az ágazat helyzetére, tenni kell valamit, pénz is kell a rendszerbe. Hozzátette: persze a rendszert át is kell alakítani, de az átalakítás nem egyenlő a pénzmegvonással, inkább a többletpénz hatékonyabb elköltésére van szükség.

A jelenlegi helyzetről úgy nyilatkozott: a betegek egyre hosszabb várólistával szembesülnek, a betegellátás pedig anyagilag ellehetetlenül. „2006 óta folyamatos pénzkivonás történik a rendszerből, és minden ellenkező közleménnyel és híreszteléssel szemben” 2010-ben pontosan egyhavi finanszírozási pénz hiányzik a megélhetésből 2008-hoz képest, pedig tavaly nagyon komoly áremelkedések és egyéb nehézségek sújtották az ágazatot – fűzte hozzá.

Csiba Gábor szerint a betegellátók oldaláról az ellehetetlenülés jellemző, emellett az érintettek olyan nemtelen politikai támadásoknak vannak kitéve, amelyek politikai vagy ideológiai részrehajlással vádolják a dolgozókat. Arról is beszámolt, hogy előzetesen 60 pozitív visszajelzést kapott olyan egészségügyi intézményektől, ahol kitűzik a zöld zászlót, ez több mint a fele a magyar kórházaknak. „Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik nem jelentkezek és mégis kihelyezik. Sokan vannak, akik nem teszik ki, mert félnek, de egyetértenek vele, és megvan a joga annak is, aki nem ért vele egyet” – fogalmazott a főigazgató főorvos.

Valikovics Attila, a megyei kórház osztályvezető főorvosa az MTI-nek azt mondta: nemcsak a betegellátók, hanem a betegek helyzete, a gyógyulás körülményei is nehezebbé váltak az utóbbi időben. Mint mondta, a zöld zászló jelkép, egyfajta összefogást jelent az egészségügyi dolgozók részéről. A betegek nagy része nincs kellő információ birtokában az egészségügy helyzetéről. Ez pedig az ágazatban dolgozók önfeláldozásának köszönhető, hiszen mindig megpróbálják „bevarrni a zsákot” – jegyezte meg.

Az akcióra a szaktárca szerdán úgy reagált, hogy nem kellene riogatni a betegeket, csütörtökön pedig a szocialista Kökény Mihály sajtótájékoztatón úgy értékelte, hogy Csiba Gábor a felhívás meghirdetésével megsértette a kormány és a kórházi szervezetek tavaly őszi megállapodását, hiszen szerinte a kabinet maradéktalanul végrehajtotta a dokumentumban rögzítetteket.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.