A hatalom a legszebb ajándék egy politikus számára – így kezdi a magyarországi választásokról szóló cikkét a The Economist. A gazdasági hetilap mindezzel arra céloz, hogy mindössze néhány hét van a Fidesz márciusi, 22. születésnapja és az április 11-én esedékes országgyűlési választások között. Elszámoltatást, a feketegazdaság megfékezését, egyszerűsített bürokráciát és nyitott közbeszerzést ígérő új törvényeket tervez a Fidesz – írja a lap.
Rosszul teljesített
Az Economist közvélemény-kutatásokra hivatkozva 62 százalékot jósol a polgári szövetségnek, 20 százalékot az MSZP-nek és 13 százalékot a „szélsőjobboldali” Jobbiknak. A cikk szerzője a következőképpen foglalja össze a „nyolc éve hatalomban” lévő szocialisták kormányzati teljesítményét: a gazdaság rosszul teljesített, a nyomor viszont egyre jobban teret hódított, romlott a cigány kisebbség helyzete, és elterjedt a korrupció.
Bajnai teljesítményéről szólva így fogalmaz a lap: ugyan leszorította a GDP 4 százalékára az államháztartási hiányt elődje, Gyurcsány Ferenc 2006-os, 9 százalékos rekordjáról, ám ettől még 11 százalékos a munkanélküliség, közel hatszázalékos az infláció, a szocialisták pedig népszerűtlenek maradtak – így az Economist, amely Szijjártó Pétert is idézi. „Mindenkinek számot kell adnia arról, mit tett” – fogalmaz a Fidesz szóvivője, aki a Jobbikról szólva kijelenti: semmi közünk hozzá. A lap felidézi a Jobbikhoz közvetlenül vagy közvetve köthető botrányokat is, megjegyezve, hogy a magyarországi antiszemitizmus egybevág a Jobbik térhódításával. „Egyes szocialista és liberális szavazók is Orbántól várják, hogy megállítsa a Jobbik felemelkedését.”
Elértéktelenedett
Minden, ami a baloldalhoz köthető, elértéktelenedett. Ezt már László Csaba, a CEU közgazdásza nyilatkozta a Financial Timesnak. A lap tudósítója ennek megfelelően drámai politikai átrendeződésről ír, jelezve, sokan azt várják, hogy már az első fordulóban megpecsételődik a kormányon lévő szocialisták sorsa. A változások okaként itt is a „magas szintű korrupciót” és a „gazdasági félrekormányzást” láthatjuk. A Jobbikról szólva a szerző megjegyzi: noha közvélemény-kutatók szerint ugyanúgy 10 százalék körül állnak, mint az MSZP, nem elképzelhetetlen, hogy a magát új erőként aposztrofáló párt megelőzi a szocialistákat.
(The Economist, Financial Times)