Sokan élnek még Vas megye nyugati részén azok közül, akik gyermekként, fiatalként átélték a Magyarország területén zajló utolsó világháborús összecsapásokat. Ők azok, akik bár tudták, hogy Pinkamindszentnél április 13-án még dörögtek a fegyverek, mégis a negyedikei ünnepségekre voltak kivezényelve és csak az otthon biztonságában mondhatták el gyermekeiknek, hogy hiába beszél a hatalom: nem április negyedike a háború vége és nem felszabadulás az, ami ekkor történt.
Az április 4-i dátum állítólag úgy született, hogy a Nemesmedvesen részeges ember hírében álló és korábban is kommunistának tartott Rudi bácsi, aki a pincéjében elbújva vészelte át a harcokat, ekkor mászott elő és kongatta meg a harangláb kis harangját. Később pedig úton-útfélen hangoztatta hőstettét, amiért az új hatalomtól meg is kapta a jutalmat. Nemesmedves környékén fennmaradt egy másik legenda is, mégpedig az, hogy a birodalmi védőállás egyik itteni bunkerébe szorult német szakasz lőszere fogytán, végső elkeseredésében kitört, „ellentámadást” indított, és a 10-12 katona láttán az előrenyomuló Vörös Hadsereg egészen az innen 15 kilométerre fekvő Körmendig „vonult vissza” nagy sietve.
A legendák mellett viszont tény az, hogy az 1990-es évektől egyre többen hangoztatták és írták le, hogy az utolsó harcoló német katona április 13-án, Pinkamindszent térségében, a Kapuy majornál hagyta el az ország területét. (A dátum pontosításának egyik legkövetkezetesebb képviselője Zielbauer György volt, a szombathelyi tanárképző főiskola oktatója.) Pinkamindszenten a még élő szemtanúk szerint is legalább egy hétig állt a front. A Wermacht a magyar lakosság munkáját is igénybe véve már hónapokkal az oroszok várható érkezése előtt a birodalmi védőállás részeként erős bunkerrendszert építtetett ki a trianoni határon húzódó dombvonulaton.
Az átvonuló németek rengeteg hadianyag, harckocsik, nehézfegyverek hátrahagyása (és megrongálása) után kiürítették a falut és állásaikban várták április elején a szovjet támadó ékeket. A falusiak is felkészültek az oroszokra, a mozdítható értékeket elásták vagy az állatállománnyal együtt a környező erdőkbe menekítették. Nem mellékesen a fiatal nőket egytől egyig öregasszonynak maszkírozták, pincék hátsó fertályaiba rejtették. A helyiek beszámolói szerint szükség is volt mindkét óvintézkedésre, mert a felszabadítók, különösen a második hullámban érkezők vadásztak a fiatal nőkre és az első dolguk volt, hogy lehúzták a csizmákat a férfiak lábáról és elvették óráikat. Mivel tapasztaltak voltak már a zsákmányolásban, a kerteket, kazlakat, trágyakupacokat hosszú vasrudakkal „szondázták”, elrejtett értékek után kutatva.
Pinkamindszenten a beszámolók szerint legalább egy hétig „állt a harc”, a németek állásaikból aknavetőkkel lőtték a falu házai között fedezéket kereső oroszokat. (Akik a rettegő lakossággal ásatták meg az aknazápor közepette a futóárkokat.) Az oroszok több sikertelen frontális támadást is indítottak a német bunkerek ellen, veszteségük olyan nagy volt, hogy a pinkamindszentiek szerint a harcok elültével csak lovakkal tudták „összehúzatni” a rengeteg holttestet. (Hosszú láncot kötöttek a ló után, amelyre vaskapcsokban végződő kisebb láncok csatlakoztak. Ezekre akasztották a holttesteket.) A szemtanúk beszámoltak arról is, hogy a rohamok előtt az orosz katonákat keményen itatták, folyt rendesen a vodka. Mások azt is tudni vélik, hogy a katonákat a reménytelen feladat előtt „beópiumozták”, mert szerintük épeszű ember nem rohant volna neki fedezék nélkül a domboldalban jól kiépített német géppuskafészkeknek. Egyesek látták is, ahogy a felcserek injekciózták a katonákat.
Április 13-án aztán már csak szórványos lövöldözés hallatszott a dombok felöl, a helyiek úgy tudják, hogy elfogyott a németek lőszere, ezért visszavonultak a katonák.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
