Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt és Lendvai Ildikó pártelnök nem indult most egyéniben. Mindkét választókerületben már az első körben győzött a Fidesz–KDNP, igaz, Veszprémben – ahol négy évvel ezelőtt Mesterházy Attila indult – 2006-ban is az első körben jutott a parlamentbe Lasztovicza Jenő. Szekeres Imre elnökhelyettes az első fordulóban búcsúzott egyéniben: Jászapátiból a fideszes Pócs János került az Országgyűlésbe, de a szocialista politikust néhány százalékkal a jobbikos jelölt is megelőzte. Ugyancsak az első fordulóban veszített a másik elnökhelyettes, Lamperth Mónika, aki eddig háromszor győzött Somogy megye 1-es választókörzetében. Fideszes ellenfele, Heintz Tamás orvos a szavazatok 58,96 százalékát szerezte meg.
Versenyben van még a két szocialista alelnök. Kiss Péter előtt 14 százalékkal vezet Wintermantel Zsolt a IV. kerületben, Ujhelyi István pedig Szegeden 9 százalékkal van lemaradva. Szegeden Botka László hét százalékkal alacsonyabban áll, mint ellenfele. A polgármester korábban háromszor győzött a választókörzetben. Káli Sándor, a miskolci városvezető 12, Karsai József, Battonya polgármestere – mindketten kétszer nyertek eddig a választókörzetükben – pedig 22 százalékos hátránnyal várja a második fordulót. Juhász Ferenc elnökségi tag 18 százalékot kapott Tiszavasváriban, ahol 2006-ban nyerni tudott. Választókerületében a Fidesz–KDNP vezet, a Jobbik a második. Tukacs István esetében is hasonló a helyzet.
Vadai Ágnes választókerületében Varga Mihály (Fidesz–KDNP) első körös győzelmet aratott. Karcagon szintén a Jobbik végzett a második helyen. Ugyanilyen helyzetben van Veres János volt pénzügyminiszter Nyírbátorban: negyven százalékkal kevesebbet kapott, mint az első körben bejutó Simon Miklós (Fidesz–KDNP), és szintén a Jobbik lett a második. Hiller István és Simon Gábor választmányi elnök választókerületeiben nem született meg az első körben az eredmény. Mindketten győztek négy évvel ezelőtt. Az oktatási miniszter 17, a választmányi elnök 12 százalékkal van lemaradva az első helyen álló fideszes mögött a fővárosban. Burány Sándor budapesti szocialista elnök is a második helyről várja a folytatást Kispesten.
Az MSZP vezető politikusai – elnökségi tagok, megyei elnökök – befutó helyen vannak az országos listán, így ők egyéni eredményüktől függetlenül várhatóan tagjai lesznek az új Országgyűlésnek is. Az első körben győzött a Fidesz–KDNP a fővárosban, többek közt Budai Bernadett, Steiner Pál fővárosi szocialista frakcióvezető és Donáth László választókörzetében. Szintén az első körben alulmaradt Pécsett Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, Győrben Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Pápán Gőgös Zoltán agrárállamtitkár, Budaörsön Keller László, Érden Tóbiás József frakcióigazgató, Hajdúszoboszlón Oláh Lajos környezetvédelmi államtitkár, Encsen pedig Nyakó István szóvivő. Szintén az első körben veszített Keleti György, aki eddig ötször jutott be egyéniben a parlamentbe Kisbérről.
Több olyan körzet is volt, ahol a Jobbik kétszer annyi szavazatot kapott, mint az MSZP. Ilyen például Mátészalka vagy Vásárosnamény. Körmenden a szocialista jelölt majdnem hatvan százalékkal kevesebbet kapott, mint az első körben bejutó fideszes. Az MSZP az országban egyetlen körzetben várja az első helyről a második fordulót: a budapesti 20. választókerületben Tóth József 9 százalékkal vezet. A legszorosabb a verseny a másik XIII. kerületi választókörzetben: Szanyi Tibor néhány száz szavazattal van lemaradva fideszes kihívójától.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.