A választások után azt mondtuk, az elmúlt 20 év legnagyobb tanulsága, hogy rendszert váltani nem lehet, hanem meg kell azt dönteni – kezdte szerdai beszédét a miniszterelnök. Orbán kijelentette, hogy most egy új rendszert kell építeni, és az eltelt 60 nap azt mutatja, hogy Magyarországon több olyan tabut döntöttünk le, mely akadályozta a sikereket. Orbán példaként hozta föl, hogy a kettős állampolgárságot, a trianoni évfordulóról szóló törvényt nagy többséggel fogadta el a parlament.
„Olyan döntéseket hoztunk, amely meggyőz sokakat, hogy a becsületesen dolgozókat nemcsak morális elismerés illeti, hanem ők járnak jobban.” A miniszterelnök bejelentette, hogy a közrend és a közbiztonság ügyében is olyan lépéseket tettek, amelyeket korábban nem léptek volna meg, mivel ezekről az intézkedéserekről korábban úgy beszéltek, hogy miért nem lehet azt megtenni.
Az egyetlen mérce
Orbán szerint a vállalkozók javaslata volt, hogy a kormányzat átláthatóbb szerkezetben működjön, és most mindennek van gazdája. A vállalkozók javasolták, hogy csökkentsék a politikai osztály létszámát, amit szintén megtettek – hangsúlyozta a miniszterelnök. Az üzletemberek javasolták a társasági adó összegének csökkentését, amit szintén végrehajtottunk – tette hozzá. Orbán elmondta, hogy a vállalkozók javasolták az adórendszer egyszerűsítését, amelynek a kidolgozása megindult. Orbán bejelentette, hogy családi adózásra épülő egykulcsos adórendszer jön majd létre januártól.
A választók azt kérték tőlünk, hogy töröljük el az örökösödési illetéket, eltöröltük – folytatta Orbán Viktor. Igény volt arra is, hogy felszámoljuk a kitartott kliensi pozíciókat, száz igazgatótanácsból mindössze tíz maradt. Mostantól már a földön maradt terméssel is lehet mit kezdeni – utalt a miniszterelnök arra, hogy a kormány lehetővé tette az otthoni pálinkafőzést. Azt is kérték, hogy ne legyen boszorkányüldözés, ne azt nézzük, hogy ki jobb- és ki baloldali, hanem a korrektség legyen az egyetlen mérce. Az üzletben az a partner, aki korrekt, az üzletben nincs bal és jobb. Hány olyan embert neveztünk ki fontos pozíciókba, aki baloldali – említette példaként Orbán Viktor.