Javul a helyzet, nincs veszélyben a Duna

Nincs veszélyben a Duna, sikerült lecsökkenteni a víz pH-szintjét – jelentette ki Dobson Tibor pénteken Kolontáron, egy külföldi újságíróknak tartott sajtótájékoztatón. Másodfokú vízminőség-védelmi készültséget rendeltek el, s folyamatosan mérik a Duna pH-értékét a folyó szobi szakaszán péntek reggel 6 órától – tájékoztatott a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

MNO
2010. 10. 08. 10:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kármentesítési szóvivő hangsúlyozta: a Duna élővilága már nincs veszélyben, miután péntek reggel már 8 körüli pH-értéket mértek a folyóban. A szóvivő szerint az érintett folyószakaszon már nem tapasztaltak halpusztulást sem.

Mint hozzátette, a Marcalon is jelentősen csökkent a szennyeződés szintje, jelenleg a fő feladat ennek a szintnek a megtartása. Dobson Tibor beszámolt arról is, hogy a belterületeken is felgyorsultak a mentesítési munkálatok. Egyre inkább javul a helyzet – mondta.

Óránként mérik a vízminőséget

A készültség keretében a Duna Pest megyei, szobi szakaszán kora reggel óta óránként vízkémiai méréseket végeznek – áll a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság közleményében. A legutóbbi ellenőrzéskor nem észleltek a víz színében változást, és 8,19-es pH-értéket mértek. Szakértők elmondása szerint a szennyezett lé az egyre nagyobb vízhozamú folyókon áthaladva oly mértékben felhígult, hogy a komáromi, illetve a szobi szakaszokon már valószínűleg nem okoz gondot. Szobnál a Duna vízhozama eléri a másodpercenkénti 1500 köbmétert.

A folyamatos mérésekre mégis szükség van, hogy idejében észleljék, ha egy szennyezett „csóva” mégis megjelenne a jelenlegi, teljesen „normális” vízminőségben – mondták el a szakértők. A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. kolontári vörösiszap-tározójának gátszakadása következtében kiömlő szennyező anyag a Torna-patakon, a Marcalon, majd a Rábán keresztül október 7-én jutott a Dunába.

A tározó gátja hétfőn szakadt át, amelynek következtében mintegy egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki. Az áradás három települést – Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely – öntött el. Hivatalosan megerősített információk szerint öten haltak meg a katasztrófa következtében, három embert még keresnek, és több mint 150 ember szenvedett különféle sérüléseket.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.