A képviselők a házbizottságnak a szavazás körüli vita miatt összehívott tanácskozásán megállapították, hogy az érintett honatyák időben jelezték, hogy nem működik a szavazógépük, így a módosító indítványt elfogadottnak tekintik annak ellenére, hogy a gépi voksoláson egy szavazat híján nem volt meg a szükséges kétharmados többség.
Az MSZP tudomásul veszi, hogy elfogadta a parlament az alkotmánymódosító javaslathoz benyújtott bizottsági módosító indítványt – közölte Mesterházy Attila szerdán, a rendkívüli házbizottsági ülés után. Az MSZP frakcióvezetője elmondta: az ülésen részt vevő mindkét jegyző azt állapította meg, hogy négy kormánypárti képviselő még a végeredmény kihirdetése előtt jelezte, nem működött a gépe. Hozzátette: a technikai adatokból is kiderült, hogy a gép valóban nem érzékelte a kártyájukat. A szocialistáknak egy kérdése volt, hogy a kihirdetés előtt, vagy utána történt-e a jelzés – mondta, hozzátéve: a négy képviselő még a módosító indítvány kihirdetése előtt jelezte a problémát.
Az alkotmánymódosításhoz benyújtott módosító javaslatot 261 igen és 96 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta a Ház, az Ab-törvényt érintő előterjesztés módosítását 261 igen és 100 nem szavazattal hagyták jóvá. Az egyes gazdasági tárgyú törvényekhez beadott módosító indítványt 303 igen és 58 nem szavazattal fogadták el.
Lezárták az ügyet
A Ház lezárta a vitatott szavazás ügyét: az ülést vezető Balczó Zoltán a házbizottság rendkívüli ülése után a plénum előtt erősítette meg, hogy elfogadták a Lázár János (Fidesz) által kezdeményezett alkotmánymódosításhoz benyújtott alkotmányügyi bizottsági módosító indítványt szerdán. A jobbikos alelnök a plenáris ülésen hangsúlyozta: indokoltnak tartotta a rendkívüli házbizottsági ülés összehívását. Úgy fogalmazott: az eredmény kihirdetése és módosítása a levezető elnök felelőssége.
Szűcs Lajos jegyző tájékoztatása szerint a házszabályhoz kapcsolódó korábbi ügyrendi állásfoglalás szerint ha az elnök a szavazás eredményét kétségesnek ítéli, akkor annak kihirdetése előtt szükség szerint a szavazási gépi nyilvántartását is megtekintve ellenőrzi az eredmény helyességét. Hozzátette, az elnök az eredményt azonnali ügyrendi javaslatra felülvizsgálhatja, majd a tévesen kihirdetett eredményt helyesbítheti.
Balczó Zoltán azt mondta, a házbizottsági ülésen részt vevő valamennyi frakció egyetértésével a technikai problémák miatt a gépi szavazáshoz hozzáadták a kézi szavazások eredményét is, így az eredetileg kihirdetett döntéssel ellentétesen, elfogadottnak tekinti a Ház a módosító indítványt.
Nem működött a gép
A módosítás elfogadásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának szavazata szükséges, azaz 258 igen voks. A gépi szavazás szerint az indítványt a Ház 257 igen szavazattal, 96 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította. Az elnöklő Balczó Zoltán ezt ki is hirdette, az ellenzék pedig tapsolni kezdett.
Ezután négy kormánypárti képviselő is jelezte, hogy a szavazáskor nem működött a gépe. Az ő nevüket a jegyző ismertette, az elnök pedig azt kérte: szóban adják le a szavazatukat. Mind a négyen igent mondtak a javaslatra, így az igen szavazatok száma 261-re emelkedett, ami elegendő az indítvány elfogadásához.
Tóbiás József (MSZP) ezután kezdeményezte a házbizottság összehívását, amit az elnöklő Balczó Zoltán azonnal meg is tett. A szocialista politikus arra hivatkozott, hogy a kihirdetett határozatot nem lehet módosítani, „aki pedig nem nyomott gombot, az nem szavazott”.
Balczó Zoltán a történtek után az MTI-nek elmondta: a gépi szavazás után több képviselő jelezte, hogy nem működött a gépe; az ő voksaikat a levezető elnök általában automatikusan hozzáadja az eredményhez, de tekintettel az ügy súlyára, a házbizottság tanácskozása nélkül nem kívánta eldönteni a vitás kérdést.
Sokan vettek részt
A házbizottság rendkívüli ülésén szokatlanul sokan vettek részt. Az ülést Kövér László házelnök vezette, de azon részt vesz a szavazáskor az ülést vezető Balczó Zoltán jobbikos alelnök is. Minden parlamenti frakcióvezető is ott volt a megbeszélésen. A politikusok közül a rendkívüli házbizottsági ülés előtt többen is felvetették, hogy a parlamenti közvetítő rendszer videofelvételei segítségével lehetne tisztázni a kialakult helyzetet.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.