Vörösiszap: befejeződött a tudományos tanács munkája

Befejeződött a Kormányzati Koordinációs Bizottság tudományos tanácsának operatív munkája az iszapömlés kapcsán, nyolc héttel a katasztrófa után – közölte Bakondi György kormánybiztos, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője a tanács tagjaival közösen tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

MNO
2010. 11. 29. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bakondi György az OKF és a tudományos tanács kibővített ülése után elmondta: az ajkai térségben október 5-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után kapcsolódott be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és sok más kutatóhely a munkába. A kutatók sok figyelemre méltó tapasztalatot gyűjtöttek össze, legyen szó műszaki vagy egészségügyi területről.

Németh Tamás, az MTA főtitkára, a tudományos tanács elnöke azt közölte, hogy most érkezett el az az időpont, amikor a nagyobb feladatcsoportot sikerült teljesíteni. Ebbe beletartozott például a munka koordinált körülményeinek megteremtése, a tapasztalatok összegzése és a külföldi kutatókkal való kapcsolattartás. Feladataik közé tartozott még a különböző felajánlások „csatornázása”, összefogása. Mostantól a tudományos tanács munkája is változik, visszaállnak az eredeti működésre, így a megkeresésekre válaszolni fognak, de az operatív munkát felfüggesztik – fűzte hozzá.

Schaff Zsuzsa, az MTA egészségügyi csoportjának vezetője elmondta: az egész társadalom joggal várja el az egészségügytől, az orvosoktól, hogy megválaszolják azt a mindenkiben joggal felvetődő kérdést, hogy mérgező-e az iszap, káros lesz-e hosszú időn át belélegezve, és a szennyezett növények mennyire egészségkárosító hatásúak.

E kérdések megválaszolására elméleti és klinikai csoportok alakultak. A klinikai csoportban dolgozók vállalták, hogy a vörösiszapnak kitett lakosok és a mentésben részt vevők egészségi állapotát követik. Az orvosok azt szeretnék bebizonyítani, hogy a vörösiszap a tüdőt leszámítva az egyéb szervekre, így a májra, a vesére nincs hatással, illetve vizsgálják az iszap nehézfémtartalmát is – tette hozzá.

Az elméleti csoportnak pedig az a feladata, hogy kísérletekben modellezze a katasztrófa egészségügyi hatásait. Ezek a munkák továbbra is folynak – mondta Schaff Zsuzsa. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kutatóhelyek maguk finanszírozták kutatásaikat, és a többi között az alábbiakban nyújtottak segítséget: a katasztrófa helyszínének felmérése lézerszkennerrel, hőképek segítségével, illetve a földről visszaverődő elektromágneses sugárzás mérésével, a védművek megépítése, a szennyezőanyagok arányának megállapítása a talajban. A kutatók az adatokat egy védett honlapra töltötték fel, amelyet egyelőre nem tesznek nyilvánossá.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.