A Szerencsejáték Zrt. által szervezett Szerencsekoncertek, Legendák címet viselő rendezvényének első fellépője Hevesi Tamás volt, őt követte a színpadon Demjén Ferenc, aki első koncertjét adta balesete óta – számolt be róla a Heol.hu.

Ahogy azt lapunk is megírta Demjén Ferencet még augusztusban az otthonában érte baleset. A 78 éves énekes felsőcombtörést szenvedett, és sürgősségi műtéten esett át. Demjén Ferenc 2 hónappal a balesete után pedig színpadra is állt Egerben, a Dobó téren, ahol sokan voltak kíváncsiak a legendára.
A koncertek előtt a Heol.hu Hevesi Tamással beszélgetett, akinek családja félig egri, apai részről ma is élnek ott rokonai.
Édesapám lottózott és totózott. Volt is 13+1-ese, soha nem felejtem el. Aztán várta este, hogy bemondják, hogy hány milliót nyertünk. Amikor még négy nap után sem volt eredmény, akkor már gyanítottuk, hogy mindenki eltalálta azt a 13+1-et. Ha jól emlékszem, valami 16 ezer forintot kapott, mert négyen játszottak, és 64 ezer forint lett volna a főnyeremény, pedig akkor is volt már több milliós a 13+1-es
– elevenítette föl Hevesi Tamás.
A teljes interjút a Heol.hu-n olvashatják.