Az előző városvezetés miatt kellett emelni bizonyos díjakat

Elsősorban az előző városvezetéstől kapott örökség miatt kellett emelni bizonyos közszolgáltatások díjait, néhányat jóval az infláció felett, ezekről szerdán szavazott a Fővárosi Közgyűlés – mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában csütörtök reggel.

MNO
2010. 12. 16. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szemétszállítás díja több mint öt százalékkal, a csatornázási díj közel húsz százalékkal, a kegyeleti szolgáltatások díja csaknem tíz százalékkal növekszik jövőre a fővárosban. A politikus kijelentette: a következő fél évben átnézik a közszolgáltatások díjait és az ezeket megalapozó szerződéseket, köztük a privatizált szolgáltatásokéit is. Cél a közszolgáltatások fenntartása mellett a megfizethető árképzés bevezetése.

„Több közüzemi közszolgáltató cégnél kapott olyan örökséget a jelenlegi városvezetés, ami szükségessé tette a díjemeléseket. Eközben próbáltunk fogyasztóbarát módon eljárni és figyelni a fővárosiak fizetőképességére, egyben a közszolgáltatás fenntarthatóságát is tekintetbe vettük” – fogalmazott György István.

Jelentősen dráguló csatornadíj, emelkedő kegyeleti díjak

Két területen nőtt jóval az infláció felett a díj – a csatornázási és a kegyeleti szolgáltatásoknál. A csatornadíj majdnem húsz százalékos emelése még így is a legolcsóbb volt a három javaslat közül.

„Az emelést abban a reményben hagyta jóvá a közgyűlés, hogy a következő években már ne kelljen az infláción túl árat növelni. Most a csepeli víztisztító rendszerbe épülése okozza a drasztikus emelést. Tavaly, az előző városvezetés harminchét százalékos növelést kívánt elfogadtatni, mi akkor erre nemet mondtunk” – ismertette a hátteret a főpolgármester-helyettes.

„Az emelésre az Európai Unióval kötött támogatási megállapodás miatt van szükség – eszerint ugyanis a csatornázási díjakba be kell építeni a csepeli tisztító megtérülési költségeit, enélkül az uniós támogatást nem is vehettük volna igénybe az építéshez” – emlékeztetett a várospolitikus.

A másik, jóval az infláció felett dráguló tételnél, a kegyeleti díjak esetében, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. jelenlegi pénzügyi helyzete tette szükségessé a „sajnálatos, 9,6 százalékos emelést” – hangzott el a beszélgetésben.

György István kijelentette: nem engedhető meg, hogy összeomoljon ez a közszolgáltatás, melynek az egész struktúrája afelé mozdult el az elmúlt években, hogy a főváros oldalán keletkeztek a költségek, a nyereségek pedig a vállalkozói oldalon realizálódtak.

Új szerepbe lép a főváros – újratárgyalnak szerződéseket

„Ezt a folyamatot szeretnénk megfordítani. Szeretnénk visszavenni mindazon közszolgáltatásokat, amelyek a főváros számára is eredményt termelhetnek. A díjakban pedig – még ebben a ciklusban – olyan szerkezetet kívánunk kialakítani, ami a szolgáltatást igénybe vevők számára a megfizethető kategóriában marad” – szögezte le György István.

A főpolgármester-helyettes kijelentette azt is: a következő fél évben minden közszolgáltatás díját tételenként felülvizsgálják. Erre a következő négy esztendő díjstratégiájának a megalkotásához van szükség. A díjak mellett az ezeket megalapozó szerződéseket is áttekintik – ahogy azt már jó előre bejelentették. Azokra a szolgáltatásokra is igaz ez, amelyeket a városvezetés 1997-ben, huszonöt évre privatizált – tette hozzá György István. Kijelentette: a város kemény tárgyalópartnere lesz a külföldi tulajdonosoknak.

„Bár a realitásokat nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, ezeknek a partnereknek is tudomásul kell venniük, hogy mi szeretnénk a várost minél erősebb pozícióba helyezni. A korábbi vezetéstől eltérően azt valljuk, hogy a fővárosnak meghatározott időn belül vissza kell szereznie a lehető legerősebb tulajdonosi pozíciót. A külföldi tulajdonosoknak ugyanis a tőke természetéből adódóan elemi érdekük kivinni a nyereséget a rendszerből. A közszolgáltatások legnagyobb körében viszont ez nem megengedhető, mert a nyereséget a szolgáltatás fejlesztésére, és a megfizethető díjak fenntartására kell fordítani” – nyilatkozta György István.

(Duna TV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.