Komoly támogatás a lemorzsolódás csökkentésére

A kormány az érintettek saját teljesítményéhez kötné a szegregáltan, elsősorban romatelepeken élők lakhatási feltételeinek javítását – mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán, kormányszóvivői sajtótájékoztatón. • „Nem maradhat, hogy öntjük a pénzt egy alj nélküli zsákba”

MNO
2010. 12. 15. 15:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár szerint a kormány jövőre két konkrét vállalkozással is be kívánja mutatni Magyarország romastratégiában való elkötelezettségét. Balog Zoltán hangsúlyozta: a korábban romatelepek felszámolása néven ismert, a hátrányos helyzetűek lakhatási feltételein javítani kívánó programban a támogatásra jelentkezőknek a munkában, az iskolában, illetve más közösségi tevékenységekben meg kell mutatniuk a segítség igénybevételére való alkalmasságukat.

A kabinet emellett egységesíti a roma ösztöndíjprogramokat, így a nehéz helyzetben lévő költségvetés ellenére is rekordnagyságú, összesen mintegy 3 milliárd forintos támogatás jut például az iskolai lemorzsolódás csökkentésére – fűzte hozzá.

A mentorok is kapnak támogatást

Balog Zoltán később a Magyar Tudományos Akadémián a romák társadalmi felzárkózásáról tartott szimpóziumon bejelentette, a lakhatási feltételek javítására 4,6 milliárd forintos kerettel indul program hazai és uniós forrásból.

A konferencián bővebben szólt az oktatási programról: az Út a középiskolába projektre 700 millió, az Út az érettségihez ösztöndíjra 584, az Út a szakmához programra 450 millió forint keretösszegű támogatást biztosítanak, az iskolahálózatra pedig – amelyben olyan mentorok kapnak majd támogatást, akik három gyermekkel foglalkoznak – 1,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre – mondta Balog.

A norvég kormány is segít

A Norvég Királyság nagykövete, Siri Ellen Sletner az egész napos tanácskozás végén az MTI-nek elmondta, hogy a norvég kormány a következő öt évben is támogatást nyújt Magyarországnak a hátrányos helyzetű emberek és közösségek támogatására. A 150 millió eurós támogatás keretéről már megszületett a megállapodás, de a konkrét, támogatandó programokról még tart az egyeztetés a két kormány között, amely jövő év tavaszára lezárulhat.

A Norvég Alap az elmúlt öt évben is jelentősen hozzájárult a gazdasági és kulturális különbségek csökkentéséhez, főként a kisebbségek helyzetének, életminőségének javításához – tette hozzá, megjegyezve, hogy számos projektet támogattak a roma felzárkóztatásában, ezen belül is kiemelte a 2011 nyarán Felsőörsön induló Európai Roma Zenei Szakkollégiumot, amelynek művészeti igazgatója a Berlinben élő világhírű gitárművész, Snétberger Ferenc lesz.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.