Egész napos tanúságtevő konferenciával emlékezik az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) erzsébetvárosi szervezete a kommunizmus áldozataira szombaton. A Rózsák tere 1. alatti rendezvény programjai között börtönbe vetett kispap, erdélyi kultúrtörténész és emigrációba kényszerült magyar is beszél majd, és múltidéző filmkockák is terítékre kerülnek.
A részletekbe menően: reggel 10 után dr. Károly Róbert mutatja be egy koncepciós per anyagát, folyamatát, majd az újrakezdés körülményeit. „Meghurcoltan – Börtönbeszélő Istennel” címmel arról szól majd, hogyan ítéltek el egy egykori kispapot keresztény értelmiségi kör megteremtésének kísérletei miatt, illetve azért, mert visszautasította a „békepapságot”. A periratok plasztikus bemutatása után sor kerül a márianosztrai börtönévek által inspirált zenei kompozíciók előadására – zeneszerző: dr. Károly Róbert.
Délben Páskándiné Sebők Anna tart filmes előadást (Erdély, 1956). Az ismert erdélyi író, Páskándi Géza felesége rendezőként, kultúrtörténészként hiánypótló jelleggel mutatja be a Romániához csatolt nemzetrészek „ötvenhatát”. Az egykori erdélyi események a hazai közvélemény számára jórészt ismeretlenek, noha ott is elképesztő kegyetlenkedések zajlottak a lakosság köreiben a hatóságok részéről.
Az ebédszünetet követően kerül majd sorra Nyers Andor („Út az emigrációba”), aki arról tesz tanúságot, meddig nyúlt az országot elhagyó ember után a Szovjetunió vörös keze, illetve a fizikaiakon kívül milyen falakba ütközött, aki külhonban is a keleti blokk jobb életkörülményeiért küzdött.
Délután 4-kor filmvetítés zárja az emléknapot, a részvétel ingyenes.
Filmes tanúságtételt szervez az IKSZ
Egy börtönbe vetett kispap, egy erdélyi rendező és egy emigrációba kényszerült hazánkfia története adja a gerincét az erzsébetvárosi IKSZ szombati emlékkonferenciájának.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!