És az író/politikus ellenében a modern konzervativizmust megtestesítő Antall József értőjeként festette le magát, és olyan szépen beszélt a rendszerváltozás éveiről, hogy már-már bukolikus idillnek képzeltem el azokat az éveket, médiaháború, taxisblokád és mucsázás nélkül. Majd kis kanyarokkal mindjárt nem Orbán Viktor legyőzéséről beszélt, hanem annak a nacionalista ellen-Magyarországnak a meggyőzéséről, amely felépült a miniszterelnök mögött. Kicsit ellentmondásos volt ugyan, hogy ezt Gyurcsány reváns nélkül képzeli el, de azért az összes olyan személyt leváltaná, aki nem a köztársaságra, hanem Orbánra esküdött fel. A többi pedig a múltkori DK-s gazdasági konferencia résztvevőitől megörökölt, kicsit balos, kicsit liberális egyrészt/másrészt volt, hogy elsősorban a munkára kell alapozni, és ugyan biztos van arra is példa, hogy valaki segélyből akar élni, de kell az empátia, a nyitottság és az emberi hang.
Bejelentkezés
Majd jött a hírértékű mondat, miszerint először értékel évet azóta, hogy a DK önálló lett, és hogy nem sikerült az MSZP-ből egy erős balközép pártot csinálni Orbán rendszerével szemben, ezért ez a párt kíván a demokratikus közép legnagyobb pártja lenni. Politológusok ezt szokták bejelentkezésnek vagy a jövő beárazásának értékelni, a politikusok pedig ennek kapcsán azt szokták elmagyarázni, hogy hogyan is kell ezt érteni. Hogy legyen ideje mindezt leadni a sajtósoknak, elmagyarázta még egyszer, hogyan lesz összekötve szabadság és a szociális remény ügye, majd Himnusz magnóról, és fájront. Kifelé láttam, hogy egy úr DK-kitűzővel ékesített fényes, úgynevezett TeleSport-bordó színű és -fazonú öltönyben és vajszínű bőrcipőben nyilatkozott. Lám, azok a boldog kilencvenes évek valahova máris visszatértek.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!