Követeltek a hallgatók, de Hoffmannt nem engedték szólni + Videó + Képek

Párbeszédet követelt a kormányzattól szerdai, vonulós tüntetésén a Hallgatói Hálózat, de volt egy kis bökkenő: Hoffmann Rózsát nem engedték felszólalni.

2012. 02. 15. 18:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem így történt, így a szervező Csurgó Dénesnek valami igazán hatásossal kellett előállnia a téren felállított, 4 négyzetméteres színpadon. Hogy sikerült-e, ez alapján bárki eldöntheti: „Kicsit szar” – mármint az, hogy szerinte Magyarországon mindig akkor tüntetnek, amikor egy adott intézkedést már meghoztak. Ismerős kormánykritikus szólamokat is hallhattunk tőle, például a Brüsszelből érkező dádázásra figyelmeztetett a felsőoktatási törvény egyes részeivel kapcsolatban. Csurgó rögtön elmagyarázta azt is, hogy miért mondtak nemet az oktatási államtitkárság azon kérésére, hogy a demonstráción maga Hoffmann Rózsa is felszólaljon: a szervezők (aznap éppen…) úgy látták, hogy egy tüntetés nem a megfelelő fórum arra, hogy a szakterület első számú vezetője megnyilvánuljon, erre sokkal jobb lehetne egy széles körű és nyilvános fórum.

Üres zseb kontra Burger King

A szónoklatok sorát egy Varga Zsófiként bemutatkozó negyedikes gimis folytatta, aki már ovisként hallotta azt a szót, hogy egyetem, és noha akkor még nem tudta, hogy mi az, abban alig valamivel később már biztos volt, hogy a nagy kiugrás lehetőségét magában hordozza. Most kétségbeesve tekint a jövőjére a keretszámokat látva, és azon gondolkozik, hogy esetleg kihagy egy évet, hátha könnyebb lesz jövőre a bejutás. Említett bizonyos dániai és ausztriai felsőoktatási intézményeket (konkrét egyetemnevek nélkül), ahol szerinte tárt karokkal várják az elit magyar végzősöket – ingyen tanulni. A magyar egyetem – úgy tűnik – kiöli a bemutatkozás képességét, ugyanis a „Zsófi utáni felszólalót” nem tudjuk megnevezni, mindenesetre kijelentette, hogy a magyar kormány büntetéssel és zsarolással kívánja elérni, hogy a magyar diákok Magyarországon maradjanak. Őt egy cigány származású, hamarosan diplomázó leány követte, akinek családjában édesanyja volt az első, aki felsőfokú végzettséget szerzett, de szerinte ő maga lesz az utolsó.

A felszólalások végén összesítettek, vagyis visszautasították az eladósítást, a keretszámok felülvizsgálatát és párbeszédet kértek, valamint követelték a felsőoktatási törvény és különösen a röghöz kötés visszavonását. A pénzügyi nehézségeik miatt is „kardot rántó” ifjúság egy része aztán gyorsan beosont a közeli Burger Kingbe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.